Pillanatkép a liberális Amerikából

Nemrégiben Magyarországon járt Sharon Kleinbaum rabbi, a New York-i meleg zsidó közösség vezetője, aki a Pride LMBTQ-barát zsidó istentiszteletén is részt vett. A leszbikus rabbival a Magyar Narancs (2017. július 13.) készített interjút. Az alábbiak szó szerinti idézetek:

„Létrehoztuk New York első és egyetlen olyan helyét, ahol az emberek egyszerre lehettek nyíltan melegek és mélyen zsidók. (…)

A közösségünknek sok transz-és interszexuális tagja van, olyanok, akik nehezen kategorizálják magukat férfiként vagy nőként. Egy nyilvános mosdóban az embernek identifikálnia kell magát.”

Magyar Narancs: Isten is nemsemleges?

„Inkább úgy mondanám, mindkettő lehet, sőt, nemsemleges is, nem egy változatlan fogalomról van szó. Istenképünk lehet néha férfi, néha nő, hiszen mindenképp felette áll mindannyiunknak.”

Egy amerikai család

Ismét Magyarországon járt Desmond Child zeneszerző és melegjogi aktivista. Ő írta a Miami Egyetem himnuszát, amit később a magyar kormány balekjainak adott el ’56-os emlékdalként. De mindez csak azt követően derült ki, hogy elkészült a Magyarország halld szavunk (halszagú?) című – nehezen értelmezhető – szupergiccs. A 2016-ban történtekről a Heti Válasz 2017. július 20-án megjelent számában olvashattunk zavaros mondatokat. És nem csak ebben a tárgykörben.

Az interjú során kérdésre válaszolva Child elmondta: „Ha a férjemmel és a gyerekekkel itt megjelenünk, azzal sokat teszünk. Egy meleg házaspár, amely két szép gyereket nevel.” Ezt Magyarországon mindenkinek tudnia kell. Fennkölten azt is mondhatnánk: ó, mily szép, mennyire megható! Ha már az Egyesült Államokban nagyvonalúan eltekintenek a gyermekek normális szocializációhoz való jogától, Magyarországon talán még megpróbálhatjuk racionálisan tisztázni a dolgokat.

Itt van tehát Desmond Child, aki a felesége a képen látható férfinak. Az elmondottak szerint nekik szült ikreket az Angela nevű hölgy: ő volt a béranya, akinek a megtermékenyítésében valószínűleg Child hímnemű férje játszotta el valamilyen formában a természet által rá kiosztott szerepet, következésképpen ő a gyerekek biológiai apja. De akkor kicsoda Desmond Child? Mi köze neki a gyerekekhez? Mai tudásunk szerint ebben a felállásban a zeneszerző maximum a gyerekek nevelőanyja lehet, aki egyúttal a biológiai apa szerelmének a tárgya. De miért kell ezt reklámozni? Miért gondolják a különböző devianciák képviselői, hogy őket csak csodálni és elismerni lehet?

És hogy miért fontos a homoszexuálisok házassága? Íme, Child válasza: „A gyerekek miatt fontos. Egy sor védelem illeti meg a házasokat, ha gyerekük van, különösen. Ráadásul mivel azt látják, hogy más gyerekeknek is házasok a szülei, jobban érzik magukat, ha az övék is.”

Itt az a nyilvánvaló tény sikkad el, hogy ez a két szegény gyerek mindenütt azt látja, hogy a többi gyereknek egy nő az anyja és egy férfi az apja. Nem könnyű helyzet. De Desmond Child és férje számára ez nyilvánvalóan nem létező probléma. A gyerekekkel meg majd megbeszélik…

A magyar-zsidó együttélés Breuer Péter és Kende Péter álláspontjának tükrében

Breuer Péter egy szuperaktív, izraeli-magyar állampolgárságú zsidó újságíró, aki évek óta a Kossuth Rádió zsidó vallási műsorának vezetője. Az elmúlt évtizedben nem volt zsidó rendezvény Budapesten Breuer aktív jelenléte nélkül.

Cége, a Breuer Press Production Kft. most kapott húsz millió forintot a Miniszterelnökségtől a zsidó vallási szokások megismertetésére. Az első Orbán-kormány idején Schmidt Mária igyekezett helyzetbe hozni Breuert, aki már akkor is feltűnt, állandó nyomulásával, gátlástalan nagyravágyásával. Erőfeszítéseit siker koronázta, nemrégiben az adófizetők pénzén megkezdte a működését egy zsidó televízió is, ahol még a riportalanyok testbeszédét is megfigyelik, nehogy valaki valami rejtett rasszista vagy antiszemita üzenetet továbbítson.

A verbális közléseket maga Breuer ellenőrzi, tehát ott nem lehet hiba. Jó példa erre a következő beszélgetésrészlet. A volt népszabadságos, jelenleg ATV-s médiazsoldos Csuhaj Ildikó érdekességként megemlítette, hogy amikor a búcsúzó amerikai nagykövet Szijjártó Péterrel beszélgetett, a keresztnevükön szólították egymást. Breuer azonnal közbeszólt: „az utónevükön! Elnézést, hogy kijavítom, de [ez] ma [a] komilfó.” (Az idegen szavak szótára szerint a komilfó 1. illendőt, helyest jelent, illetve 2. jól neveltet, kifogástalant. ) A furcsa közbevetésre a szolgalelkű Csuhaj azonnal bocsánatot kért. A beszélgetésen részt vett ifjú Lomniczi Zoltán is, de ő sem utasította rendre Breuert.

Elgondolkodtató, hogy egy magyar állam által finanszírozott televízióban megtiltják a magyar szavak egy részének használatát. A további félreértések elkerülése érdekében ajánlatos lenne, ha Breuer Péter és társai nyilvánosságra hoznák a betiltandó (nem komilfó!) magyar szavak jegyzékét.

Kende Péter ügyvéd, az ATV egyik vitaműsorában Majtényi Lászlóval kapcsolatban – aki egyébként a balliberálisok államfőjelöltje volt – az alábbi kérdést tette fel: „Hányan lehetnek azok, akik hajlandóak arra, hogy egy szemmel láthatóan zsidó származású embert jelöljenek erre a posztra?” Ekkor Rónai Egon műsorvezető közölte Kendével, hogy te most „lezsidóztad Majtényit.”

Magyar György, aki állítólag ugyancsak zsidó származású felszólította kollégáját, hogy vonja vissza az elhangzottakat. Kende erre nem volt hajlandó. Álláspontja szerint miután ő is zsidó, megteheti, hogy nyugodtan beszélhet bárki zsidó származásáról. „Arról beszélek, hogy egy átlag magyar ember (…) ha ránéz a Majtényira, akkor érez valami olyasmit, hogy ez egy zsidó.” Kijelenését, és magát a jelenséget, „egy hihetetlenül izgalmas társadalmi kísérletnek” minősítette. Egy későbbi interjúban egyértelművé tette, hogy Majtényi erősen hordozza zsidóságának külső nyomait, de egy ilyen kijelentés „az égadta világon semmilyen értéktartalmat sem hordoz.” Ez egy tényszerű megállapítás, amivel nincs semmi baj. (Magyar Idők, 2017. január 11.) Nyilvánvalóan sokan gondolják ugyanígy, de a jövőre nézve jó lenne tisztázni, hogy kik tehetik szóvá valaki zsidó származását, kizárólag a külső jegyek alapján?

Egy normális társadalomban és jogállamban egyébként ez természetes lenne, ugyanis antropológiai tény, hogy minden rassznak – az eltérő kulturális felfogás és hitrendszer mellett – megvannak a sajátos külső, csak rájuk jellemző jegyei. Éppen ezért kirekesztő és rasszista Kende álláspontja, mely szerint erről ő is csak azért beszélhet, mert ő maga is zsidó. Ez a vélemény nyilvánvalóan tarthatatlan, ráadásul kettős mércét alkalmaz.

Miért lenne sértő, ha látva a George Soros által támogatott NGO-k (nem kormányzati szervezek) vezetőit, valaki érdekesnek találná, hogy külső jegyek alapján milyen sok közöttük a zsidó származású. A Transparency International képviseletében fellépő Ligeti Miklós és aktivista társai például aligha tagadhatják le zsidó származásukat. Ennek kimondása – egyetértve Kende Péterrel – „semmilyen értéktartalmat sem hordoz.” De ettől még tény.

Kende Péter valószínűleg akarata ellenére tette lehetővé egy bárki által érzékelhető jelenség (tény) beemelését a magyar hétköznapi és tudományos diskurzusba. (Évekkel ezelőtt Gerő András az exkommunista Szekeres Imréről folyó beszélgetésben tette szóvá a posztkommunista-szocialista Szekeres zsidó származását. Friderikusz Sándor felháborodására válaszolva az ugyancsak zsidó származású történész kifejtette: Szekeres szociokulturális háttere miatt tartotta fontosnak e tény rögzítését.)

Senki sem vitatja, hogy ez az egész kérdéskor rendkívül bonyolult, de attól még létezik.

És még mielőtt a posztkommunista-szocialisták és liberálisok valamint a társutas „konzervatívok” nagy gyakorlattal rendelkező értelmiségi gyűlöletkórusa elkezdene stigmatizálni, hadd hívjam fel a figyelmüket az alábbi néhány sorra:

„Nemlétezésre ítélnek, s itt elsősorban zsidó és liberális szerzőkről van szó, akik nem tudnak hova bújni zsidó orrukkal, a zsidó pocakukkal, a zsidó kopaszságukkal vagy a zsidó göndörkéikkel, és akiket módfelett irritál, hogy én itt vagyok a magam radikális véleményével, amely szöges ellentéte a bujkáló kaméleon-mentalitásuknak.” (Kertész Imre: Mentés másként, Feljegyzések 2001-2003, 2001. június 2.)

 

George Soros, a képmutató filantróp

Tóth Gy. László – George Soros, a képmutató filantróp

Magyar Idők, 2017. május 6.

 

Soros nem ma kezdte pénzügyi, politikai és közéleti pályafutását, éppen ezért az elmúlt években nyilvánosságra került tranzakciókban nincs semmi új. Aki akarta, húsz éve tudhatja, hogy ez az ember egy gátlástalan és erkölcstelen pénzügyi spekuláns, egy közönséges szélhámos, aki óriási beágyazottsággal rendelkezik a globalista-atlantista érdekeket szolgáló pénzügyi világban. Állítása szerint két dolgot nem szeret önmagában: az egyik az, hogy zsidó, a másik, hogy kapitalista. Befolyására jellemző, hogy állítólag közös érdekeltségei vannak a Rotschild-bankházzal is. Gyanús ügyletei, törvénytelen akciói és erkölcsileg vállalhatatlan lépései előbb-utóbb mindig lelepleződtek, de ezek jó ideig alig ártottak neki, pedig néhány országban elfogatóparancsot adtak ki ellene. Lehetetlen felsorolni azt a sok szabályszegő és erkölcstelen tranzakciót, amivel a vagyonát felhalmozta. Egy ideig érdekeltsége volt a világ egyik legaljasabb bizniszében, a rendkívül jól fizető taposóakna üzletben is.

George Soros eddigi tevékenysége, művei és a róla, illetve az általa működtettet szervezetekről kiszivárgott dokumentumok alapján kétségbevonhatatlanul és egyértelműen megítélhető. Soros célja a Nyílt Társadalmak létrehozása, ezért világszerte fellép a nemzeti és lokális (helyi) erők ellen. Végső célja a tradicionális értékek relativizálása majd eltüntetése, egy liberális Világ Állam létrehozása, ahol már nem számít az emberek származása, hite és kultúrája. Önvallomása szerint Sorosnak már gyermekkorában messianisztikus elképzelései voltak, s azt hitte magáról, hogy az „Ószövetség Istenéhez” hasonló jellemzői vannak.

Olvasás folytatása

A fehér középosztály lázadása

Tóth Gy. László – A fehér középosztály lázadása

Magyar Idők, 2016. november 29.

Donald Trump megválasztását követőn világvége hangulatba került az uralkodáshoz szokott amerikai politikai, szellemi és kulturális életet meghatározó réteg, ami nem csoda, hiszen a győzelmük lett volna törvényszerű, ugyanis az egész kampány alatt maguk mögött tudhatták a Wall Street, a médiumok, Hollywood, George Soros és a liberális értelmiségi elit szinte egészének támogatását. Nem csoda, hogy a globális erők által is támogatott Hillary Clinton hisztériás rohamot kapott a vereségét követően. Híveinek egy része is személyes traumaként élte meg a vereséget, az érzékenyebb egyetemisták pszichiátriai kezelésre szorultak. Már korábban is nehezen dolgozták fel, hogy az Egyesült Államok alapítói fehér, rabszolgatartó republikánusok voltak, akik tradicionális értékeket képviseltek. Az Amerika-szerte kirobbant, néhány napig tartó Trump ellenes tüntetések világosan jelezték, hogy ez a kiválasztottak demokráciája, ahol az uralkodó elit jogait és normáit nem vonhatja kétségbe senki. Hillary Clinton a választási kampány során világossá tette, hogy a Tumpot támogatók fele szerencsétlen idióta, a másik fele meg homofób, kirekesztő, xenofób, rasszista, szexista, abortusz-és bevándorlás ellenes. Ez a balliberális elit biztos volt saját győzelmében, elvégre ők mindig a jó oldalon álltak. Szerintük Amerika igazi arca az Oscar-díj átadásokon látható: ez a ceremónia nem is létezne, ha nem lennének homoszexuálisok, zsidók és négerek, ahogy azt néhány éve az ünnepség egyik szereplője megfogalmazta. Új korszak kezdődik, ahol láthatóvá válik Amerika szellemi-kulturális sokszínűsége. Az elmúlt két-három évtizedben már szinte kizárólagossá vált a frankfurti iskola és ’68 újbaloldali szellemiségéből táplálkozó szélsőséges liberalizmus, aminek az eredeti liberális eszmerendszerhez már semmi köze nem volt. Éppen ezért elkerülhetetlen a most kezdődő kíméletlen kultúrharc. A demokraták számára komoly kihívás a vereség elismerése és feldolgozása.

Olvasás folytatása

Tóth Gy. László – Amerikai játszma Ukrajnában III. rész

Tóth Gy. László – Amerikai játszma Ukrajnában III. rész

 Rövidített változata megjelent:
Magyar Nemzet, 2015. augusztus 5.

 A történelmi események gyorsan követik egymást:  amire tegnap még az egész világ figyelt, az mára lényegében érdektelenné vált. A közel-keleti átrendeződés, az Iszlám Állam létrejötte, és az Európába irányuló népvándorlás mellett szinte észrevétlenül zajlik Ukrajna csendes agóniája. A képletes és szó szerinti frontok egyaránt megmerevedtek, a minszki megállapodásra hivatkozva mindenki kivárásra játszik, de időnként azért lövik egymást.

Az események tárgyilagos követői számára ma már teljesen nyilvánvaló, hogy Ukrajna destabilizálása és az elhúzódó válság fenntartása az Egyesült Államok érdeke. Az euroatlanti térség politikai véleményformálói – függetlenül a tényszerűen történtektől – Oroszországra osztották az agresszor szerepét, ennek érdekében meghamisították a kijevi Majdan téren történteket. (A jelenlegi helyzet kialakulásáról szól a Magyar Nemzetben 2015. január 7-én és február 25-én megjelent Amerikai játszma Ukrajnában I-II. című írásom.) Ennek megfelelően Ukrajna az áldozat, és az amerikaiak által összeállított bábkormány az „európai értékek” képviselője. Victoria Nuland, külügyminiszter-helyettestől tudjuk,  hogy az Egyesült Államok 5 milliárd dollárt költött a neki megfelelő kijevi kormány megalakítására. E cél megvalósítása érdekében lázított a kijevi Majdan téren a vérszomjas John McCain, aki Orbán Viktort neofasisztának minősítette. Az amerikai republikánus szenátort és elvbarátait az a tény sem zavarta, hogy zsidó-és idegengyűlölő ukrán nácikat támogattak, akik a választásokon a parlamentbe is bekerültek. Mindez ma már mit sem számít, végül is a cél szentesíti az eszközt, a siker pedig mindent igazol. Ennek szellemében John McCain  2013 áprilisában illegálisan szír területre lépett, hogy találkozzon, az Asszad elnök elleni „mérsékelt koalíció” tagjaival, köztük Ibrahim al-Badrival, akit azóta Abu Bakr al-Bagdadi néven ismert meg a világ:  ő ma az Iszlám Állam kalifája. A találkozó időpontjában al-Bagdadi már évek óta szerepelt a legkeresettebb terroristák listáján.

Olvasás folytatása

Amerikai játszma Ukrajnában II. rész

Tóth Gy. László – Amerikai játszma Ukrajnában II. rész

Megjelent:  Magyar Nemzet, 2015. február 25.

 Oroszország számára Ukrajna nem egy külföldi ország. Az orosz történelem a kijevi Russzal kezdődött, és az orosz vallás is onnan terjedt el. Oroszország földközi-tengeri ereje, a fekete-tengeri flotta hosszú távú szerződés alapján a Krímben, Szevasztopolban állomásozik. A Nyugat figyelmeztetésének szánt  gondolat az orosz barátsággal aligha vádolható amerikai Henry Kissingertől  származik. A Minszkben – a múlt héten – megkötött megállapodásnak köszönhetően talán elkerülhető, hogy ez a konfliktus regionális háborúvá terebélyesedjen. Ennek elkerülése érdekében előbb-utóbb mindenki számára nyilvánvalóvá kell hogy váljon az ukrán konfliktus lényege: itt ukránok harcolnak ugyan orosz szakadárokkal, de valójában a geopolitikai érdekeit érvényesítő Egyesült Államok, és a nacionalista ukrán kormány provokálja folyamatosan Moszkvát. Sajnálatos, hogy egyre többen Moszkvát minősítik agresszornak, holott a történtek (a tények) objektív elemzése nem erre utal. (A kijevi Majdan téren történteket az amerikai titkosszolgálatok, és a nyugati politikusok döntő mértékben befolyásolták.) Ennek ellenére Edward Lucas, a The Economist vezető szerkesztője így fogalmaz: „Ha a Nyugat egységes frontot alkotna Oroszországgal szemben, akkor a Putyin-rezsim nem destabilizálta és támadta volna meg Ukrajnát. Nem foglalta volna el a Krím félszigetet sem.” Könnyű most Oroszországot agresszornak bélyegezni, de a Majdanon tüntetők egy része annak idején lényegében hadat üzent a Krímben élő többségi oroszoknak. Ez a konfliktus nem akkor, nem azzal, és nem úgy kezdődött, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ezt csak a tényeket figyelmen kívül hagyók, valamint a konfliktus előállítói és haszonélvezői állíthatják. De ma már az is nyilvánvaló, hogy az EU és az Oroszország közötti tűz fellobbantása az Egyesült Államoknak állt érdekében.

Olvasás folytatása

Amerikai játszma Ukrajnában I. rész

Tóth Gy. László – Amerikai játszma Ukrajnában I. rész

Megjelent: Magyar Nemzet, 2015. január 7.

 Zbigniew Brzesinski szerint Oroszország Ukajnával együtt nagyhatalom, Ukrajna nélkül semmi. A kiváló amerikai stratéga megállapítását az idő vagy igazolja, vagy cáfolja, de az eddig történteket mindenesetre megmagyarázza.

Történelmi ismereteink alapján rendkívül rossz jel, hogy az ukrán kormány eltörölte az ország semlegességéről szóló négy évvel ezelőtti döntést és lényegében napirendre tűzte a NATO-hoz való csatlakozást. Petro Porosenko ukrán elnök és a mögötte álló erők rendkívül kockázatos lépésre vállalkoztak. Nyilvánvaló, hogy Oroszország nem engedheti meg, hogy a vele szomszédos Ukrajnába – ahol ráadásul 12 millió orosz él – az Egyesült Államok adott esetben atomfegyvereket telepítsen. A kijevi deklaráció nyilvánvaló provokáció. Vajon Obama eltűrné, hogy Kína vagy Pakisztán atomfegyvereket telepítsen Kanadába? Már a kérdésfeltevés is abszurd. De akkor miért gondolja az Amerika-barát Porosenko, hogy az orosz birodalomnak tudomásul kellene vennie egy ilyen fenyegető lépést? Ki veszélyezteti itt a világbékét? Ki a valódi provokátor? Oroszország? Aligha.

NATO bővítés: a Nyugat megszegett ígérete

Köztudott, hogy a német újraegyesítésért cserébe korábban az amerikaiak elfogadták Gorbacsov kérését, mely szerint a NATO keleti határa Németország keleti határáig tart majd. Az USA és a NATO csúnyán becsapta Oroszországot, hiszen szép lassan mindegyik volt szocialista ország NATO tag lett. Mindössze Ausztria és Finnország maradt semleges. Oroszországnak már korábban is meglett volna minden oka, hogy tiltakozzon a NATO agresszív terjeszkedése ellen, de Ukrajna hovatartozása már stratégiai jellegű és hadászatilag is döntő kérdés. A konfliktus valódi előidézője a NATO, pontosabban az Egyesült Államok felelőtlen kísérlete Oroszország katonai bekerítésére.

Olvasás folytatása

Gyilkosságra uszított az izraeli külügyminiszter

Tóth Gy. László – Gyilkosságra uszított az izraeli külügyminiszter

 Megjelent: TGYL Facebook-oldala, 2015. március 20.

 

Avigdor Liebarman izraeli külügyminiszter, egy – a választásokat megelőző –  rendezvényen Herclijában kifejtette, hogy aki ellenük van, azzal nincs mit tenni: egy baltával le kell vágni a fejét, különben a zsidóság nem tud életben maradni. Az izraeli arab pártok tiltakoztak: ez szerintük az Iszlám Állam zsidó verzióját jelenti. Lieberman évekkel ezelőtt a Vörös-tenger vizébe kívánt fojtani minden palesztint. Milyen ország és milyen kultúra az, ahol ilyen nézetekkel ekkora karriert lehet befutni? Az Ilan Mor izraeli nagykövet vezette budapesti nagykövetség szerint tudomásul kell vennünk, hogy Lieberman nem külügyminiszterként, hanem politikusként beszélt. Nehéz higgadtan értékelni ezt az erkölcstelen, talmudista és pragmatista magyarázkodást.

Lieberman kijelentése óta eltelt két hét, de nem történt semmi. Ezek szerint a Közel-Kelet egyetlen demokráciájának hazudott zsidó államban elfogadott a kisebbségek brutális fizikai megsemmisítésére irányuló uszítás. Az egész ügyet az teszi különösen elgondolkodtatóvá, hogy a nagy nemzetközi hírügynökségek  tudósítottak az izraeli külügyminiszter által elmondottakról, de valami természetfeletti okból kifolyólag ez a gyilkosságra buzdító üzenet nem érte el sem a politikusok, sem a médiamunkások nagy részének ingerküszöbét.

De vajon miért nem?

Olvasás folytatása

A liberális demokrácia, mint az amerikai érdekérvényesítés eszköze

Tóth Gy. László – A liberális demokrácia, mint az amerikai érdekérvényesítés eszköze

Magyar Nemzet, 2014. december 1.

 

Az Egyesült Államok hosszabb távú stratégiájának megfelelően folyamatosan növeli az Európai Unióra nehezedő nyomást, ami jelentősen korlátozza az unió politikai és gazdasági mozgásterét. A folyamat betetőzését az EU és az USA között a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről (TKBP) folyó   egyezmény aláírása jelentené, aminek következtében az Európai Unió még kiszolgáltatottabb szereplőjévé válna a világ újrafelosztásáért folyó hidegháborúnak.

Ebben a kiélezett helyzetben az amerikai érdekérvényesítés szempontjából létkérdés az EU egységes politikai, diplomáciai és gazdasági fellépése. Az Ukrajna kapcsán létrejött orosz-amerikai konfliktus során vált nyilvánvalóvá, hogy az amerikai birodalmi érdek mindent felülír, és az Egyesült Államok nem tűri el az övétől eltérő érdekek és nézőpontok érvényre juttatását. Alkalmazkodást és igazodást vár el minden szövetséges tagországtól és szervezettől (EU, NATO). 

Az egységes álláspont sikeres kikényszerítésének eszköze nyilvánvalóan a jelentős amerikai gazdasági és katonai erőfölény. De a médiumokban az Egyesült Államok már csak az emberi jogok képviselőjeként valamint a liberális demokrácia értékeinek szigorú védelmezőjeként fel. A kommunikációs térben csak a közös értékek, és a humanista alapelvek iránti különböző viszonyulás a vita tárgya.

Olvasás folytatása