Nyári Gábor: Ki kaphat szobrot Magyarországon?

Vendégoldal

„A fődolog nem az, hogy ne legyünk antiszemiták. Sőt, nagyon is nyugodtan legyünk azok. De ne hagyjuk, hogy ebben olyanok is segítsenek, akik ettől nem szűnnek meg ellenfelek lenni.”

(Bibó István)[1]

Jelenleg botrány nélkül nem lehet szobrot állítani Magyarországon. Előbb Hóman Bálint, a napokban pedig Donáth György tervezett szobra kapcsán került elő az antiszemitizmus kérdése. Azt mindkét fél elismerte, hogy mind Hómannak, mind Donáthnak vannak a magyarságért tett érdemei, azonban míg a szoborállítást támogatók úgy gondolták, hogy ezek felülírják az illető személyek hibáit, addig az ellenzők szerint ezek megbocsáthatatlanok.

Két nézet ütközik egymással – jelen esetekben igen hevesen. A kérdés tehát az, hogy csak olyan személyek kaphatnak-e köztéri szobrot, akiknek az életműve makulátlan? A válasz erre egészen egyszerűen az, hogy nem. Ennek oka, hogy ilyen ember nem létezik, senki sem „fekete” vagy „fehér”. Ezzel kapcsolatban igen találó a régi mondás is: „Minden szentnek maga felé hajlik a keze.” Ráadásul az egyes személyek bonyolultabb jellemének bemutatása hasznosabb is lehet a társadalom számára, mintha csak a jóról beszélünk, és nem említjük meg az árnyoldalakat.

A történelmi személyek megítélésével kapcsolatban még egy dolgot kell szem előtt tartani: minden esetben a saját koruk, és nem a mai ember tudása alapján szemlélendők. Ez hatványozottan igaz a XX. század első felére, hiszen a második világháború pusztításai, ezen belül leginkább a holokauszt teljesen átírta a közbeszédet és a gondolkozást. Még az antiszemitizmus problémájára való kitérés előtt csak egy példa: a „faj” szó. Használata teljesen mindennapos volt a második világháború végéig, és a legtöbb esetben nem társult hozzá semmilyen negatív jelentéstartam. Ma azonban, ha a „faj” szó előkerül, az emberek azonnal a náci fajelméletre asszociálnak.

Az antiszemitizmus esetében ez hatványozottan igaz. Különbséget kell tenni a között az antiszemitizmus között, amelynek alapjai évezredek óta jelen vannak a történelemben, és a között, amely a náci fajelmélettel jelent meg és milliók pusztulásához vezetett. Az az antiszemitizmus, amely Magyarországon a Monarchiában és a Horthy-korszakban általánosan jelen volt, nem köthető a nácihoz. Ennek lényege szerint az tudja legjobban Magyarországot szolgálni, aki keresztény és magyar lelkületű. Ez terjedt ki Donáth és több ismert személy esetében más népekre, például a svábokra is. A cél tehát ezeknek a csoportoknak a „magyarrá tétele” és nem a „fizikai megsemmisítése” volt. Donáth esetében ezt jól mutatja, hogy az 1944. március 19-i német megszállást követően nem vállalt pozíciót. Ennek az antiszemitizmusnak a lényegét talán Teleki Pál foglalta össze a legjobban 1939-es kormánynyilatkozatában:

„Kérem a közvéleményt, idézze emlékezetébe, hogy én hoztam a numerus clausust, én tiltakoztam a törvényhozás másik Házában, amelynek akkor tagja voltam, annak megszűkítése, hatásának tompítása ellen, de ugyancsak én oszlattam fel a »Britanniát« [a szálló volt a központja a zsidóellenes terrorcsoportoknak] is 1920-ban.”[2]

Természetesen nem létezik olyan, hogy „jó antiszemitizmus”, de a kettő között nagyon fontos lényegi különbség van, ami miatt a két nézet – mint az az előző idézetből is látható – élesen szembe is került egymással. Így szükséges különbséget tenni az 1944–1945 előtti és utáni antiszemitizmus fogalom között.

A magyar társadalom fejlettségét jól mutatja, hogy erre a különbségtételre számos alkalommal képes volt. A bevezető idézet Bibó Istvántól származik, aki ebben még nem találja problémának az antiszemitizmus, ellenben a második világháború után már másképp vélekedik a kérdésről.[3] De Bibó egész életének munkásságát, 1956-os szerepvállalását tekintve megérdemli a szobrot a Duna partján. Ugyanebbe a kategóriába esik Németh László, akinek 1945 előtt számos antiszemita megnyilvánulása volt,[4] de munkássága elismeréseként több köztéri szobrot is állítottak tiszteletére, szintén megérdemelten. Bajcsy-Zsilinszky Endre prominens tagja volt a Fajvédő Pártnak, de mivel az ő nézetei sem azonosultak semmilyen módon a náci fajelmélettel, ellenállóként fegyverrel fordult szembe a német megszállókkal és a nemzetiszocializmussal, amely miatt elfogták és 1944 szentestéjén kivégezték. Ha a Donáth-szobor ellenzőinek álláspontját vennénk alapul, ma nem viselhetné út sem a nevét Budapesten.

De ha továbblépünk a Horthy-korszakon, adódik Nagy Imre példája. Nagy Imre több százezer magyar állampolgárral szemben tett elítélendő cselekedeteket. 1945-től 1956-ig Magyarország vezető politikusa volt, a kommunista diktatúra egyik kiépítője, betöltötte a belügyminiszteri és a miniszterelnöki posztot is, így neve köthető a sváb kitelepítéshez, a csehszlovák–magyar lakosságcseréhez, internálásokhoz, tudomása volt százezrek GULAG-ra hurcolásáról, és az 1956-os forradalomban játszott szerepével kapcsolatban is jogos a történészek által is feltett kérdés: Nagy Imre a forradalom miniszterelnöke volt vagy a miniszterelnök a forradalom alatt? Nagy Imrének mégis vannak szobrai, köztereket neveztek el róla, mivel az adott pillanatban kiállt Magyarországért, tartotta magát perében, és vállalta a teljes felelősséget tetteiért, ami egyet jelentett a halállal. Ez a hősies kiállás – nem feledtetve egyéb cselekedeteit – tette őt a magyarság mártírjává.

Így érünk el Donáth Györgyhöz, aki bár töltött be jelentősnek mondható pozíciókat a Horthy-korszakban, valójában egy a második vonalban lévő alak volt, akinek nem volt valódi befolyása a politika menetére. Voltak antiszemita megszólalásai és más nemzetiségekkel szembeni álláspontjának is hangot adott, ez vitathatatlan, de nem vállalt szerepet a német megszállást követően, a vészkorszak időszakában. Donáth személyisége más szempontból jelentős. Amikor a hatalomátvétel folyamatában a Kommunista Párt és a Szovjetunió fellépett az 1945-ben demokratikusan, 57%-kal megválasztott Kisgazdapárt ellen, részese lett az első komoly koncepciós persorozatnak, amely a Magyar Közösség ellen irányult.[5] Az összeesküvéssel vádolt Donáth és társai ellen a kommunisták minden fronton hadjáratot indítottak. A vádlottak pontosan tudták mi vár rájuk. A kommunista sajtó a legvadabb kampányba fogott, hiába volt a Kisgazdapártnak abszolút többsége, az ügyben eljáró népbírósági tanács négy bírájából hármat mégis a baloldali blokk adott, a vádlottakat pedig a legkeményebb kínzásokkal próbálták beismerő vallomásra bírni. A verések mellett többeket drogokkal kínoztak, de volt olyan is, aki azok után tört meg, hogy hallotta feleségét a szomszédos vallatószobában kétségbeesetten sírni…[6] Donáth azzal tűnt ki társai közül, hogy a verések és egyéb kínzások ellenére sem tört meg. Bátran szembenézett bíráival, vállalta a halált, és vállalta, hogy az utolsó szó jogán elmondott beszédével kiáll Magyarországért, a veszélyeztetett magyar demokráciáért, és a kommunizmus, a Kommunista Párt és a Szovjetunió valódi arcáról beszélt. Hosszú beszédéből csak egy fontos részlet:

„Most egy nagyon súlyos ódiumot vállalok magamra azzal, amit most mondani fogok (…) Én tudnék mondani Magyarországon olyan szervezetet, ami elkövette mindazt, amivel az ügyész úr most bennünket vádol, tudnék olyan szervezetet mondani, amely penetrált minden fontos helyet a magyar közéletben, amely állítólag fegyveres alakulatokat is mondhat magáénak, amely népítélet formájában forradalmi értékű jelenségeket kezdeményezett (…). Hogy van-e »Hetes Bizottságuk« vagy sem, hogy a maguk szűk körében mit beszélnek meg, nem tudom, azt sem, hogy milyen célzatok születnek meg, de az biztos, hogy az ideológiájukat ismerjük (…) A Marxista ideológiára célzok (…) amely azt tanítja, hogy a proletárosztályoknak erőszakosan kell magához ragadni a hatalmat. Nem tudom, letettek-e erről, vagy sem, de a mai kommunista és szocialista vezérek beszédeik során hangsúlyozzák, hogy »ma a demokráciáért, holnap a szocializmusért«. Itt nem biztos, hogy demokráciaellenességet meg lehet állapítani, de legalábbis súrolja, mint ahogy – állítólag – mi is súroltuk a problémát. (…) Az én megítélésem szerint a magyar nép és az egész világ ma bizonyos szorongással függeszti ide a szemét, mert arra kíváncsi, amit az imént is mondtam, hogy a magyar demokrácia keretein belül meddig lehet elmenni a politizálásban, és hogyha valaki a helyzeten változtatni akar az alkotmányos keretek megbontása nélkül (…), az büntetést érdemel-e vagy sem, és hogy a felsorolt emberi szabadságjogok mit jelentenek?!”[7]

Donáth ki merte mondani ezeket a bátor szavakat, miközben ha – el nem ítélhető módon – ő is „bevallja bűneit”, megmenekülhetett volna a kivégzéstől. De ő ennél is tovább ment, kegyelmet sem kért, mert nem tartotta magát bűnösnek.[8] A törékeny magyar demokrácia kétségbeesett védelmében egy olyan időszakban mondta el a véleményét, amikor politikusok tucatjai menekültek el az országból, vagy csendben figyelték a kommunisták térnyerését – mint Tildy Zoltán köztársasági elnök, akinek szintén van köztéri szobra –, vagy az ÁVO börtöneiben vallottak a kínzások hatására. Ez a kiállás Donáth Györgyöt arra a szintre emelheti, amelyen Bibó István, Németh László vagy Nagy Imre is áll. Negatív cselekedeteit nem feledve, tisztelet érdemli kiállásáért.

Az esettel kapcsolatban van még egy súlyos probléma. A Tett és Védelem Alapítvány egyfajta listát szeretne létrehozni, amely meghatározná, hogy az 1938 és 1944 közötti magyar közszereplők közül ki kaphat köztéri szobrot Magyarországon.[9] A magyar történelem ismerete a legjobb példa rá, hogy a különböző „listázásoknak” sosem lett jó végük. Még ha a szándék nemes is, könnyen át lehet esni a ló túloldalára. Különösen nehéz ez a kérdés akkor, ha a lista létrehozását egy olyan szervezet koordinálná, amely – teljesen érthető módon ugyan –, de elfogult a témában és álláspontja nem feltétlenül tükrözi a magyar állampolgárok többségének véleményét. A civil szervezetek feladata, hogy kifejtsék álláspontjukat, de nem gyakorolhatnak ilyen nagymértékű nyomást egy ilyen szinten vitatott kérdés kapcsán.

Szükséges minden esetben alapos vizsgálat alá vetni, hogy kinek állítunk köztéri szobrot Magyarországon. De a személyek megítélésénél figyelembe kell venni minden tényezőt, meg kell vizsgálni pozitív és negatív munkásságukat összességben, ez alapján kell dönteni, és nem szabad hagyni, hogy életük egy-egy lépése alapján – akár pozitív, akár negatív cselekedetről van szó – mondjunk örökérvényű értékítéletet. Különben elkezdhetjük bontani Bibó István, Németh László, Nagy Imre, és történelmi szereplőink tucatjainak szobrait.

[1] Bibó István: A zsidókérdésről. Vázlat. (1938. április; ceruzával írott szöveg.) In: Bibó István (1911–1979). Életút dokumentumokban. Szerk.: Huszár Tibor. Osiris–Századvég–1956-os Intézet, Budapest, 1995. 84. sz. 172.

[2] Részlet Teleki Pál 1939. február 22-én elmondott kormánynyilatkozatából. In: Teleki Pál: Válogatott politikai írások és beszédek. Szerk.: Ablonczy Balázs. Osiris, Budapest, 2000. 343–376. 352.

[3] Erre a legjobb példa Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című írása, amely teljes egészében olvasható: http://mek.oszk.hu/02000/02043/html/362.html

[4] Németh László antiszemitizmusáról lásd bővebben: http://valasz.hu/migralt_cikkgyujto/nemeth-laszlo-es-az-antiszemitizmus-5090

[5] A Magyar Közösségről és tevékenységéről lásd: Szekér Nóra: A Magyar Közösség története. Doktori értekezés. PPKE, Piliscsaba, 2009. http://mek.oszk.hu/08400/08480/08480.pdf

[6] A perről és a kihallgatásokról lásd: Csicsery-Rónay István – Cserenyey Géza: Koncepciós per a Független Kisgazdapárt szétzúzására, 1947. 1956-os Intézet, Budapest, 1998. 50–54.; Arany Bálint: Koronatanú. Emlékirat, 1945–57. Püski, Budapest, 1990. 29–75.

[7] Szemelvények Donáth György utolsó szó jogán elmondott beszédéből. 1947. április 11. In: Csicsery-Rónay – Cserenyey: Koncepciós per a Független Kisgazdapárt szétzúzására… i. m. 206–208.

[8] A kegyelmet nevében védőügyvédje nyújtotta be, de azt Tildy Zoltán köztársasági elnök elutasította.

[9] http://www.atv.hu/videok/video-20160225-szobrot-kapott-donath-gyorgy-budapesten

A szerző történész.

Ez az írása 2016-ban jelent meg.

Egy történelemhamisító szabadkőműves: Márton László

Márton László a Szépírók Társasának tagja, író, diplomata, reklámszakember, a szabadkőművesség kutatója, a párizsi Magyar Műhely alapítója, majd egy ideig a társszerkesztője volt. Franciaországon és Magyarországon él.

Politikai nézetei egyértelműek: „A választáson nem a baloldal bukott el és a jobboldal győzött, elbuktak mindazok, akiknek jövőképe tőlünk nyugatra elhelyezkedő civilizációk valamelyikére hasonlít.” (Hentesüzlet Mekkában, Népszava, 2010. április 30.)

Nemrégiben a baloldali-liberális értelmiségiek, és a lumpenproletárok által egyaránt kedvelt Népszavában óvta a nemzetet a Kásler Miklós miniszter nevével jelzett irányzattól. Kifogásolta, hogy a miniszter Herczeg Ferenc-díjat alapított. Az végképp elfogadhatatlan számára, hogy a díjazottak kijelöléséről egy háromtagú kuratórium dönt: Dörner György, Raffay Ernő és Takaró Mihály. (Egy bárgyú vicc keretében „kurafik”-nak nevezte őket.)

Herczeg Ferencet egyébként tisztességes mesterembernek tartja, aki nem szavazta meg a zsidótörvényeket, ráadásul „szembehelyezkedett a nácizmus minden fajtájával.” De arra azért nincs bocsánat, hogy Herczeg Horthy kormányzó kártyapartnere, és a felsőház tagja volt.

De mindez nem elég. Irracionális, semmivel sem bizonyítható álláspontja szerint „Az emberügyi népbiztos és kurátorai által adományozandó díjat Herczeg Ferenc aligha venné át.” A zsidó származású Mártontól kissé furcsán hangzik, hogy a magyar nemzeti-keresztény-jobboldal egyik meghatározó alakját népbiztosnak nevezi. Érdemes lenne utána néznie, kik is voltak valójában a népbiztosok. Legtöbbjük gyilkolt, míg Kásler Miklós orvosprofesszor egész életében gyógyított.

De Márton szellemi ámokfutása lendületes: Takaró „Tormay Cécile-t és Wass Albertet be akarja vezetni az iskolai tanrendbe, Esterházy Pétert pedig ki onnan, de nyilvánvaló, hogy nem éri be ennyivel. Raffay Ernő nem irodalmár, eddig Trianonban utazott, legújabb ötlete a terület revízió.”

Először is: teljesen legitim álláspont, hogy Tormay Cécile, Wass Albert, Sinka István, Szabó Dezső és Nyírő József elnyerjék méltó helyüket a magyar irodalomban. Az sem ördögtől való, hogy újragondoljuk Esterházy Péter valószínűleg túlértékelt szerepét. Az tudniillik egy vitában nem érv, hogy Esterházy mint vélekedett Tormay Céceliről, és az sem számít, hogy Tamás Gáspár Miklós mit írt Wass Albertről. Ő már mindent leírt, meg mindennek az ellenkezőjét is.

De mit kezdjünk az ilyen mondatokkal: „Boldogult és azóta halhatatlanult Esterházy Péter szerint: "Azeri balta + Tormay Cécile".

Márton nem érti, „milyen a hazafias történelemírás, és mi ennek az ellentéte, a hazafiatlan történelemírás? Milyen az a múlt, amelyet a hazafiasságon túl még keresztény-nemzeti szempontok szerint is értelmeznek? A saját okulásomra megpróbáltam ezeket a kifejezéseket angol és francia szövegkörnyezetbe áttenni. Az eredmény riasztó! Magára valamit adó európai, vagy amerikai történész le sem írná, mert nem kívánna szakmájában nevetségessé válni.”

Ez a kérdésfelvetés annyira szánalmas, hogy értelmetlen reagálni rá. Talán nem kellene ennyire szervilisnek lenni. Maradjunk annyiban, hogy minden korban akadnak olyanok, akik számára fontos saját nemzeti közösségük múltja, nyelve, kultúrája, jelene és jövője. És ezek az emberek nem nácik! Elvesztegetett idő Takaró Mihály rágalmazása. A nyugati, atlantista, kozmopolita baloldali-liberális értelmiségi csőcselék azt gondol, amit akar.

Márton László világképét nyilvánvalóan meghatározza, hogy a párizsi Martinovics páholy főmestere volt, majd a magyarországi Skót Rend Nagytanácsának főparancsnoka. A szabadkőművességről 2018-ban jelent meg harmadik kötete Szabadkőművesség titkok nélkül címen. Már a könyv címe is árulkodó, ugyanis az eredeti dokumentumok közlésétől eltekintve Márton László egész tevékenysége egyszerű szerecsenmosdatás, közönséges történelemhamisítás. Ennek illusztrálására idézzük a szerzőt: “A szabadkőművesség független minden politikai, gazdasági, vallási és csoport-hatalomtól. Az emberi élet minden vonatkozásával törődik, az Igazság keresésében semmiféle béklyót nem tűr el. A szabadkőművesség tagjait semmiféle hitelv elfogadására, vagy elvetésére nem kötelezi. A mai szabadkőművesség célja, hogy „az egység központjává váljék, és eszköz, igaz barátságok kötésére olyan személyek között, kik nélküle örökös távolságban maradtak volna”.

Idézett írásában Márton fölényeskedve megjegyzi, hogy Raffay Ernő úgymond „Trianonban utazott.” Nos, nemcsak utazott, de meg is érkezett a legnagyobb magyar történészék közé. Levéltári anyagok és korabeli dokumentumok alapján feltárta és alapos részletességgel feldolgozta a magyarországi szabadkőműves mozgalom egész történet. Kutatásait több kötetben publikálta, ezek bárki számára elérhetőek. Raffay nem 20 olvasott könyvből írt egy fölösleges huszonegyediket, hanem új ismeretekkel gazdagította tudásunkat a történelemről. Szégyen, hogy a történész szakma erről nem vesz tudomást, és folytatódik a mellébeszélés, az elhallgatás, a dezinformálás. Úgy tűnik Márton még nem hallott a szabadkőműves mozgalmak és a zsidóság közötti rejtélyes és/vagy nyílt kapcsolatokról, pedig például az 1910-as években Budapest irányítóinak döntő többsége zsidó származású baloldali-liberális szabadkőműves volt…

A kötet utolsó írásában Kende Péter már utal rá, hogy a szabadkőművesség egyetemessége „magával hozta a zsidó polgárság és értelmiség befogadását is a páholyokba.”

Megértem Márton László helyzetét: komoly történészi munka helyett sokkal könnyebb csatlakozni Gerő Andráshoz és társaihoz, akik kitartóan keresik az antiszemitákat a magyar történelemben és jelenben. De hadd tágítsam a kört. Ezúton ajánlom figyelmükbe William Shakespeare-t, Luther Mártont, Karl Marxot, Heinrich Heinét, Liszt Ferencet és több száz társát. Ők mind antiszemiták voltak.

Mi legyen velük?

Politikai és közéleti abszurditások

Epstein és Maxwell

Manhattani börtöncellájában lett öngyilkos az emberkereskedelemmel és kiskorúak elleni szexuális visszaélésekkel megvádolt Jeffery Epstein. A zsidó New York-i milliárdos népszerű és közkedvei figura volt, aki szinte mindenkit ismert, aki számít: Bill Clinton exelnökkel ugyanolyan szívélyes kapcsolatban állt, mint Donald Trump jelenlegi elnökkel. Demokraták, republikánusok és más közéleti szereplők élvezték az Epstein által felkínált kiskorú lányok szolgáltatásait. A hálózat valószínűleg Franciaországban is tevékenykedett.

Vizsgálat folyik Epstein egyik korábbi szeretője Ghislaine Maxwell ellen is. Az 57 éves brit, francia, és amerikai állampolgársággal is rendelkező nő, aki állítólag kerítőként és felhajtóként működött – nem akárki. Apja az ugyancsak zsidó Robert Maxwell, néhai sajtómágnás, nemzetközi szélhámos, több hírszerzés tagja, aki 1991. november 5-én Tenerife közelében a saját hajójáról esett a tengerbe, és megfulladt. A halálát követően több angol nyugdíjalap és más cégek szenvedtek el óriási veszteségeket. Sikkasztások, csalások, pénzmosások tucatjaira derült fény, ennek ellenére a „köztiszeletben” álló liberális Robert Maxwellt Izraelben, a jeruzsálemi olajfák hegyén temették el. A ravatalnál megjelentek Izrael állam és a Moszad vezetői. Shamir kormányfő búcsúbeszédében így fogalmazott: „Sokkal többet tett ő Izraelért, mint amennyit most el lehet mondani.”

Német életképek

Németországban a baloldali Amadeu Antonio Alapítvány kampány indított a bevándorlást ellenző, jobboldali AfD (Alternatíva Németországnak) ellen. Az alapítvány vezetője Anetta Kahane, a keletnémet Stasi egykori besúgója. Nemrégiben egy brosúrát készítettek, ami abban segíti a tanárokat, hogy hogyan ismerhetik fel a náci szülőket. E szerint gyanúsak a kisportolt fiúk és azok a lányok, akiknek be van fonva a haja. Németország egyre szürreálisabb. Az útmutató előszavát ráadásul egy korábbi szociáldemokrata miniszter, bizonyos Franziska Giffey írta.

Németországban rendszeressé vált, hogy a „menekültek” is más országokba járnak pihenni. Egy szír „menekült” például így kommentálta ez évi utazását: „Nagyon stresszes itt lenni Németországban, pihenésre van szükségem, kicsit visszamegyek Szíriába.”

Egy liberális provokátor megnyilvánulása

2019. augusztus 20-án a zsidó származású Homonnay Gergely nevű baloldali-liberális mozgalmár ezt tette közzé a Facebook-oldalán: „Szoknyás férfiak szar számokat énekelve körbehurcolnak egy mumifikált kezet, amiről csak annyit lehet tudni bizonyosan, hogy egy férfié volt, aki, ha jobbkezes volt, ezzel maszturbált és törölte a seggét.”

Ellenzéki példakép

Nagy Blanka diáklány egy kecskeméti ellenzéki tüntetésen az alábbi primitív kirohanással indította politikai pályáját: „Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan -, hogy álljon odébb eggyel, és bassza arcon magát.”

A kissé megzavarodott Nagy Blanka nemrégiben az SZDSZ utódszervezetéhez, a Momentumhoz csatlakozott. Ott Cseh Katalin EP képviselő így fogadta: „Ez a

tinilány, aki nem csak saját generációjának példaképe, hanem mindannyiunké, akik változásra vágyunk. Bátorsága, következetessége és hajthatatlan igazságkeresése mindig csodálattal töltött el engem is. Megtiszteltetés lesz egy csapatban dolgozni vele! Blanka, üdv a fedélzeten!” E megjegyzésből kiindulva a „hölgy” józan ítélőképessége nyilvánvalóan kérdéses, de ez az ő köreiben nem hátrány.

Nagy Blanka, az új példakép egyébként politikatörténeti tettet hajtott végre egy Kiskunfélegyházán tartott fellépésén, ahol azt találta mondani, hogy ő „szívesen képviselné az ott élő emberek és állatok érdekeit.”

Ennél egyszerűbben még soha senki nem foglalta össze a politika lényegét. Kár, hogy a növények érdekeiről megfeledkezett.

Egy hasznos idióta: Thomas O. Melia

Az óriáscsecsemőnek kinéző Thomas O. Melia, az amerikai külügyminisztérium volt helyettes államtitkára Washingtonban a magyar ügyek szakértőjének számít. Ez abból is nyilvánvaló, hogy betegesen utálja Putyin orosz elnököt, és amiatt aggódik, hogy a NATO előbb-utóbb kénytelen elzárni Magyarország elől a katonai titkokat, mert Orbán meghitt viszonyt ápol az agresszív Oroszországgal. Melia hangsúlyozta: az atlanti szövetség orosz agresszióval találta szemben magát Ukrajnában. Ez elvileg persze lehetséges, csak az a kérdés, hogy mit keres a NATO Ukrajnában? Hogy kerül(t) oda? Vagy vegyük természetesnek, hogy az amerikaiak bárhol feltűnhetnek, mint a liberális demokrácia megszállott terjesztői?

Melia azt végképp nem érti, hogy hova lett a történelmi emlékezet: hogyan felejthettük el, amit a kommunista Oroszország művelt velünk? És hogyan felejthettük el, hogy 1956 után, hány magyart fogadott be a dicső Nyugat? Kissé meglepő, hogy az USA-ban ilyen hiányos történelmi ismeretekkel rendelkező senkik hogyan futhatnak be ekkora karriert? Mit csinál ez a szerencsétlen a Princeton Egyetemen? Már a kérdésfeltevései is nevetségesek.

Magyarország történelmi emlékezete rendben van. Mi magyarok, az oroszokhoz hasonlóan sokat szenvedtünk a kommunisták világmegváltó kísérletei miatt. De azt is tudjuk, hogy a kommunizmus emberellenes elmélete nem az orosz, hanem a nyugati világ szellemi terméke. Talán egy átlagos amerikai értelmiségitől is elvárhatnánk, hogy tisztában legyen azzal, hogy a kommunista diktatúra megvalósítása az orosz nép akarata ellenére, annak megtizedelése által jött létre.

Melia George Sorosról is szólt: „Magyarország egyik legsikeresebb fiáról van szó, olyan emberről, aki a vagyonát igen nagylelkű módon megosztotta annak érdekében, hogy Magyarországon és szerte a világban támogassa a szabad és nyílt társadalmat.” (Interjú, Népszava, 2018. április 23.) Ez a hazugság rendkívül visszataszító, hiszen a zsidó származású pénzügyi szélhámos életútja ma már mindenki számára nyomon követhető, és ellenőrizhető. Közismert küldetéstudata, nyíltan felvállalt és erkölcsileg minősíthetetlen tetteinek sokasága miatt ma már csak az eltartottjai valamint a hasznos idióták dicsőítik.

Nehéz elhinni, hogy egy felnőtt amerikai ennyire naiv.

De az sem lehetetlen, hogy csak játssza a hülyét.

Charles Gati: kávézacc és demokrácia

A liberálisok által oly kedvelt Johns Hopkins Egyetem szellemiségét képviseli a zsidó és magyar származású Charles Gati, aki a megbukott demokrata Clinton-klán (Hillary és Bill) aktív tagja. Ennek az udvartartásnak a tagja George Soros is. Gati rendszeres szerzője a balliberális értelmiségiek és a lumpenproletárok által egyaránt kedvelt magyarországi Népszavának. Itt láttak napvilágot az alábbi tanulságos mondatok:

„A magyar kormány még nem rendelt amerikai fegyvereket. Orbán nem módosította az osztrák semlegességet dicsérő kijelentését. Orosz érdekeket támogatva a magyar kormány továbbra is ellenzi a NATO Ukrajna-politikáját. Ám Washingtonban azt is látják, hogy a mai Európa elleni propaganda-hadjárat már nem a valódi, befogadó judeo-keresztény értékek, hanem a kirekesztő, rasszista „keresztény” értékek állítólagos védelmét jelenti. (…) Manfred Weber is Budapesten járt, és első útja a CEU-ra vezetett, majd később a Dohány utcai zsinagógában válaszolt újságírók kérdéseire. Aztán átadta elvárásai három pontját a kormánynak. Egyik üzenet a másikat követte, a kávézacc nem téved. A nyugati politikusok egy része észrevette, hogy Orbán Moszkvához fűzte Magyarország jövőjét. Csak azt nem értik, hogy miért.” (Népszava, 2019. július)

A fenti szövegből egyértelműen kiderül, hogy bizonyos amerikai körök számára egyetlen dolog fontos: vásároljunk amerikai fegyvereket, szolgáljuk ki és szeressük a NATO-t, a kirekesztő keresztény értékek helyett érjük be a judeo-keresztény valamivel, és vegyük észre, hogy a CEU és a Dohány utcai zsinagóga mindennél fontosabb, és szakítsunk végre Moszkvával. Nyilván ezt a kissé egyszerű világképet közvetíti majd a Szabad Európa Rádió újrainduló adása is. Ezt hét éve kezdeményezte az időközben elhunyt Mark Palmer volt amerikai nagykövet, az SZDSZ-es Haraszti Miklós és Charles Gati.

Ő már korábban egyértelművé tette, hogy milyen is az igazi liberális demokrata: „Én mégis egyetértek Palmer nagykövettel: igenis vannak lehetőségek arra, hogy a kormányt – ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen – elmozdítsák.” (168 Óra, 2012. január 4.)

A hogyanra máig nem kaptunk választ.

Az viszont egyértelművé vált, hogy ez az amerikai demokrácia-felfogás lényege.

Donáth László, a gyűlölködő lelkész

Donáth László édesapja Donáth Ferenc „zsidó származású polgárcsalában született”, aki a „Márciusi Front születésénél 1938-ban még a kommunista ideológia és politika feltétlen híve volt, 1985-ben viszont a monori találkozó megszervezésénél serénykedő idős politikus már olyan baloldali gondolkodású, plebejus demokrata, aki az államszocializmus elméletével és gyakorlatával egyaránt élesen szemben állt.”
Ezért aztán kissé meglepő, hogy fia, az az 1955-ben született Donáth László 1994 és 2010 között a kommunista MSZMP utódpártjaként működő MSZP országgyűlési képviselője volt.
Az is elgondolkodtató, hogy ilyen családi háttérrel hogyan lesz valaki evangélikus lelkész, és ez hogyan egyeztethető össze a kommunista utódstruktúrák kiszolgálásával. Donáth László identitászavarára utal az a féktelen gyűlölet, ahogy politikai ellenfeleiről korábban nyilatkozott.
„Nem vonom kétségbe, hogy megtérhetnek, nem zárom ki őket az üdvösségből, nem török pálcát fölöttük pálcát Isten nevében, mint valami inkvizítor, de a cselekedeteik alapján, az elmúlt két év és az elmúlt tíz év alapján azt kell mondanom, hogy ezek az emberek sem Istent, sem embert nem ismernek.” (Mozgó Világ, 2000. szeptember)
„Ennek a kormánynak alig-alig leplezett, nyilvánvaló szándéka – amit Machiavellitől Shakespeare-en át a számomra oly kedves Pasoliniig minden jelentős művész elmondott már a hatalomról, elsősorban persze Jeremiás és Jézus –, hogy Isten helyére akar állni.” (Gyémánt Mariann interjúja, 168 Óra, 2000. december 21.)
E mondatok ismeretében talán nem is annyira meglepő, hogy egy folyosón hagyott kiskocsi miatt a szocialista lelkész – szóváltás után -, állítólag fojtogatni kezdte egyik beosztottját. Amennyiben a szexuális zaklatások vádja igaznak bizonyul, az végleg lezárja ezt az eddig sem dicső életutat.
Érdekes, hogy Donáth László lánya, Donáth Anna ugyancsak egy utódpártban politizál: ő jelenleg az SZDSZ szellemiségét újrafogalmazó Momentumot képviseli az Európai Unió Parlamentjében.

Álláspont

Rendszeresen felbukkanó, több szempontból is érzékeny kérdés, a gyermekek nemi szerveinek vallási okokból történő rituális megcsonkításának megítélése. Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal az álláspontommal, hogy ez az eljárás minden szempontból elfogadhatatlan. A kulturális sokszínűség és a szabad vallásgyakorlás sem lehet érv a kiszolgáltatott gyermekeken végzett beavatkozásokra. A zsidó vallás szerint a fiúk rituális körülmetélését a születést követő 8. napon kell elvégezni, mivel Isten az Ábrahámmal kötött szövetségkötéskor kérte azt. Az iszlámvallásúaknál nincs határidőhöz kötve a khitán-nak nevezett beavatkozás elvégzése. A lányok rituális megcsonkítása még súlyosabb eljárás, ezért indokolt lenne egész Európában betiltani ezeket a „vallási műveleteket.”

Néhány országban már törvény tiltja ezeket a beavatkozásokat, de a muzulmán és zsidó közösségek az emberi jogokra és a vallásszabadságra hivatkozva, mindenütt hevesen tiltakoztak a törvények hatályba léptetése ellen.

Ettől függetlenül e kérdéskörben egyetlen ésszerű és humánus megoldás létezik: minden felnőtt embernek legyen joga arra, hogy a vallására hivatkozva, saját költségén, elvégeztesse önmagán ezeket a visszataszító, ősi, barbár beavatkozásokat.

De a gyermekeket hagyják békén!

Tusványos után

Párbeszéd? Kikkel?

A szombaton Tusványoson véget ért találkozó kapcsán többen föltették a kérdést, hogy az ellenzékiek közül miért csak Schiffer András és a CEU-n végzett, homoszexuális Ungár Péter volt jelen. A két politikus azt a fajta zöld és liberális világot képviseli, amelynek emblematikus alakja a pedofíliával is kacérkodó szélsőbalos Daniel-Cohn Bendit. Ungárék persze nem annyira elvadultak, mint a nyugati zöldek, de világszerte ők biztosítják a bukófélben lévő balliberálisok utánpótlását. Ungár például Gyurcsány bírálatával próbálta elfogadtatni magát Tusványoson, miközben Szombathelyen együttműködik a DK-val. (Lásd: PestiSrácok.hu)

Szerintem nem az a helyes kérdés, hogy miért csak ketten voltak. A mai közállapotainkhoz igazított kérdés így hangzik: miért volt ott közülük bárki? Sokunknak még Szili Katalint is szoknunk kell, de Lendvai Ildikó, Lamperth Mónika, Eörsi Mátyás, Kóka János, Újhelyi István, Szanyi Tibor, Fekete-Győr András, Dobrev Klára, Sermer Ádám stb. megjelenése súlyos erkölcsi károkat okozna a nemzeti jobboldalnak.

A mai ellenzék tagjai nem szalon- és párbajképesek. Éppen ezért a velük folytatott diskurzust a hivatalos, intézményi csatornákon belül érdemes csak lefolytatni. Annak az erkölcsi alapját, hogy nemzeti kérdésekben hallathassák a hangjukat, régen eljátszották.

Akinek kételyei vannak, az olvassa el, hogyan minősítik Orbán Viktor beszédét a baloldali, zöld és liberális internetes felületeken. Sehol egy ellenérv, álláspont vagy józan megközelítés. Ezzel szemben ismét magasra csapott a gyűlölet lángja!

Nincs kikkel párbeszédet folytatni.

Ezt kellene végre felismerni és tudomásul venni.

Gazdaság, migráció, ráció

Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára szerint „A migráció nem a probléma, hanem a megoldás.” Felfogása szerint a migráció egy pozitív világjelenség, ami megoldja a demográfiai folyamatokból adódó problémákat is. Klaus F. Zimmermann, a CEU vendégprofesszora szerint jóléti veszteség éri azokat az országokat, amelyek lemondanak a migrációban levő előnyökről, mert „Migráció nélkül még magányosan ücsörögnénk a fákon, senki sem lenne körülöttünk.” (HVG, 2019. július 4.)

E tárgykörben sok vitatható álláspont került nyilvánosságra, ám ezek jelentős része politikai-ideológiai elfogultságot tükröz. Tekintsünk el most ezektől, és próbáljuk tisztán gazdasági kérdésként tekinteni e jelenségre.

2015-ben német vállalkozók és politikusok egy csoportja másfél millió illegális bevándorló befogadásában látták a munkaerőhiány megszüntetésének lehetőségét. (Ma sem tudjuk, hogy e tömeg hány százaléka menekült.)

Az azóta lezajlott társadalmi és piaci folyamatok még indokoltabbá teszik a kérdést: miért fogadjon be Európa más vallású és kultúrájú embercsoportokat, miközben a már itt lévők nagy részét sem sikerült integrálnia? Meddig terhelhetők a nyugati jóléti rendszerek több százezer – munkára alkalmatlan – illegális bevándorló eltartásával?

De a legfontosabb kérdés mégiscsak az, hogy az európai vezetők miért nem a kontinensen élők átcsoportosításával próbálják megoldani (például) Németország munkaerő hiányát? Németországnak állítólag évi 300 ezer új munkaerőre van szüksége.

Az illegális bevándorlást pártolók sokszor hivatkoznak a gazdaság kielégítetlen munkaerőigényére, miközben a nagyobb összefüggések távlati elemzésétől elzárkóznak. Csak Németországban jelenleg 3 millió a munkanélküliek száma, ugyanis a németek jelentős része nem hajlandó az alacsony bérezésű és presztízsű munkák elvégzésére. De a munkanélküliek döntő többsége ma is alulképzett és migráns hátterű. Angela Merkel és társai 2015-ben végeredményben tovább növelték a munkavégzésre alkalmatlanok számát. Ma már az is kimondható, hogy a migránsok egy része nem akar sem dolgozni, sem beilleszkedni.

Néhány évvel ezelőtti adatok szerint az átlagos munkaerőköltség az unióban óránként 25 euró. Németországban 32, Svédországban 41, Romániában, Bulgáriában és Magyarországon 7 euró. Ezzel szemben a bevándorlók már 4-5 euróért is hajlandók dolgozni. Ekkora különbségek mellett szigorúan gazdasági alapon sokakban keletkezhet az a tévképzet, hogy a bevándorlás hosszabb távon mindenképpen kifizetődő. De ez csak a munkaerőt foglalkoztatókra érvényes, ugyanis a letelepedéssel, az átképzéssel, a szociális ellátással és a beilleszkedéssel járó hatalmas költségeket nem a munkáltatóknak, hanem az állampolgárok adóját elköltő államnak kell állnia. A bevándorlás okozta problémák kezelése társadalmi szinten nyilvánvalóan ráfizetéses. A megélhetési feltételek, az átképzések valamint a szociális ellátórendszerek elérhetőségének biztosítása óriási kiadásokkal jár, ami tovább növeli a korábbi, többnyire sikertelen integrációs folyamatokra költött összegeket.

A szűk keresztmetszetű gazdasági logikánál maradva nem tekinthetünk el attól, hogy az unión belül Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban és Portugáliában minden második fiatal munkanélküli! Esetükben nem beszélhetünk áthidalhatatlan vallási és kulturális különbözőségekről. Viszonylag képzett, Európában szocializálódott munkanélküliekről van szó, még sincs olyan racionális átfogó uniós elképzelés és program, amelyik ezeknek a fiataloknak munkába állításával próbálná megoldani a néhány országban hiányzó munkaerő pótlását. Nyilvánvalóan ez sem egyszerű, de még mindig racionálisabb és költségkímélőbb kísérlet lenne, mint több millió más vallási és kulturális hátterű, többségében képzetlen bevándorló integrálása. Érthetetlen, hogy az Európai Unió alacsony szellemi színvonalú vezetői miért nem Európában keresik a megoldást a kontinens problémáira?

Közhely, hogy a multikulturális társadalmakban nagyon eltérő szokású és vallású emberek kerülnek egymással kapcsolatba. Egy Franciaországban végzett felmérés szerint a cégvezetők 23 százaléka találkozott már vallási-kulturális különbségekből adódó problémákkal. Az ortodox zsidók a kóser étkezést hiányolják, a muzulmánok nem fognak kezet a nőkkel, nagyon nehezen fogadják el a női vezetőket, a napi ötszöri ima biztosítása sok munkáltató számára megoldhatatlan feladat. Külön kérdés a radikalizálódó muzulmánokhoz való viszony kialakítása. Hogy a kérdés nem elméleti azt jól mutatja, hogy Samy Amimour, a Bataclan klub egyik öngyilkos merénylője, korábban a párizsi tömegközlekedési vállalatnál buszsofőrként dolgozott.

Az elmúlt években kb. másfél millió illegális bevándorló érkezett Európába. Ennek következménye, hogy Európa józanabb vezetői egyre többet beszélnek arról, hogy csak a valódi menekülteket kívánják befogadni, a gazdasági bevándorlókat ki akarják toloncolni. De még mindig tartja magát az a nézet, hogy az idegenek nagy számú befogadása és átképzése, hosszabb távon gazdaságilag nyereséges vállalkozás.

Nagyon sok adat utal arra, hogy az alulképzettség nemzedékről nemzedékre öröklődik, és a nyugati iskolarendszer nem képes a különbségek eltüntetésére. Ausztriában a török származású gyerekek, akkor is rosszabbul teljesítenek, ha már ott születtek, és anyanyelvi szinten beszélnek németül. Angela Merkel és társai valószínűleg a német tőkések érdekeit, és nem a kereszténydemokrata elveket képviseli, amikor ennyire határozottan kiáll a folyamatos bevándorlás mellett. Közvetve erre utal egy korábbi kijelentése: „egy párt nem vallási közösség, a vallás helye a templomokban és családokban van.” (Népszava, 2014. december 13.) De a legirracionálisabb kijelentés Wolfgang Schauble volt német pénzügyminisztertől származik, aki szerint azért van szükség tömeges bevándorlásra Afrikából, mert a belterjesség miatt genetikai eredetű degenerálódás fenyegeti Európát…

Az Európai Unió területén kb. 500 millió ember él. Senki sem kérdezte meg Schauble urat, hogy akkor vajon mi van az itt élő, többnyire csak egymással házasodó etnikai-vallási kisebbségekkel?

A migráció támogatása mögött Európában nyilvánvalóan a keresztény fehér rassz elleni támadások, illetve politikai és társadalom-átalakító elképzelések állnak. Ilyenek a világszerte megbukott multikulturalizmus koncepciója, az egyenlőségre való utópisztikus törekvések, a nemzetállamok, a hagyományok és a tradicionális életvezetés elleni támadások, a deviáns kisebbségek fetisizálása valamint a kevert népességű Európa létrehozásának kísérlete.

Megjelent: Magyar Nemzet, 2019. július 10.

Az amerikai barát

Az Amerikai Egyesült Államok állandóan aggódik a szövetségesei miatt, ezért igyekszik őket baráti tanácsokkal ellátni. Régóta féltik hazánkat Oroszországtól, és nem győzik hangsúlyozni mennyire fontos lenne Magyarország energia ellátásának diverzifikálása. Szeretnének megóvni minket az Oroszországnak való kiszolgáltatottságtól, ami rendkívüli veszélyeket rejt. Emlékeztettek például a 2009-es orosz gázstopra, aminek következtében állítólag emberek vesztették életüket. A korabeli sajtóban ennek ugyan nincs nyoma, de az USA képviselői sohasem hazudnak, meg egyébként is a barátaink. Segítőkészségüket jelzi, hogy felajánlották az általuk kitermelt cseppfolyós, hajón szállított gáz (lng) megvételét. Igaz, hogy ez a piaci árnál 20 százalékkal drágább, de legnagyobb barátunk mindenképpen szeretné csökkenteni függőségünket Oroszországtól, ezért nagyon örülne az esetleges vásárlásnak. Arra a kérdésre, hogy az üzlet érdekében az USA hajlandó-e az árcsökkentésre, Rick Perry energiaügyi miniszter a leghatározottabban jelentette ki: no – azaz nem. Az arrogáns amerikai még hozzátette: erősen ellenzik az Északi Áramlat 2, valamint a Török Áramlat nevű gázvezeték megépítését is. Perry szerint ezzel az oroszok destabilizálják a Közép-és kelet európai régiót. Miután az amerikaiak sem Törökországban sem Németországban nem tudták elfogadtatni a csak számukra előnyös álláspontjukat, most térségünkben próbálják pénzzé tenni az amerikai barátságot.

A félreértések elkerülése érdekében Rick Perry hangsúlyozta kormánya segítőkészségét.

A kérdés csak az, ha valaki ezt kapja a legjobbnak mondott barátjától, mire számíthat az ellenségeitől?

És mit szólnak mindehhez a magyarországi atlantisták, a Jeszenszky Gézák és Zsoltok?