A Sagrada Familia székesegyház védelmében

Új szakaszához érkezett a muzulmán terroristák Európa elleni háborúja, ugyanis a Barcelonában létrejött és már felszámolt 12 tagú terrorsejt minden tagja látszólag tökéletesen integrálódott a spanyol társadalomba. Dolgoztak, tanultak, buliztak, gépkocsikkal rendelkeztek, és soha nem kerültek a titkosszolgálatok látókörébe. Ez az eset jól mutatja Európa kiszolgáltatottságát, és sebezhetőségét. Csak a véletlennek köszönhető, hogy az ártatlanok meggyilkolása mellett a fanatikusoknak nem sikerült felrobbantaniuk az európai keresztény kultúra egyik legjelesebb alkotását, az Antonio Gaudi által tervezett gyönyörű Sagrada Familia (Szent Család) székesegyházat. A Barcelona főutcáján lezajlott bűncselekménnyel kapcsolatban kiderült, hogy a hatóságok már korábban javasolták betonelemek telepítését az autókkal elkövetett merényletek megakadályozására, de a város baloldali főpolgármestere, Ada Colau nem intézkedett. Talán nem véletlen, hogy a főpolgármester februárban részt vett a migránsok korlátlan befogadásáért tartott demonstráción. A történelmi előzmények miatt a dzsihadisták Spanyolországot csak al-Andaluszként, azaz egykori iszlám területként emlegetik.

A Barcelonában történtek is bizonyítják, hogy a 2015 tavasza óta zajló iszlám invázió, és a nyugati politikusok által akaratlanul létrehozott Iszlám Állam nevű szörnyszülött tevékenysége megváltoztatta a már integrálódott muzulmánok egy részének világfelfogását és gondolkodásmódját. Az itt élők könnyebben tagadják meg az Európában elfogadott értékeket, viselkedési szabályokat és normákat. Mindez közvetetten igazolja azokat a pszichológiai elméleteket, melyek szerint tökéletes asszimiláció nem létezik. Az eltérő etnikai, szociokulturális és vallási meghatározottságok tudatosan háttérbe szoríthatók ugyan, de konfliktusos szituációban ezek könnyen ismét manifesztálódnak. Ennek lehetősége végigkíséri minden hasonló sorsú ember életét. Sokaknál ez nem okoz semmiféle problémát: tökéletesen beilleszkednek, boldogan élnek, de miután a szocializáció minden időszaka nyomott hagy a személyiségben, a lelkük mélyén a bevándorlók kicsit mindig idegennek érzik magukat. E jelenségnek könyvtárnyi irodalma van: sikeres, világhírű és elismert művészek és tudósok vallomásai.

Ma már közhelynek tűnik azok igazsága – többek között Samuel Huntingtoné -, akik szerint az emberiség története lényegében nem más, mint különböző etnikumok, kultúrák, vallások és civilizációk folyamatos egymás elleni harca. Nem véletlen, hogy azok, akik elutasítják ezt az értelmezési keretet, többnyire naivnak, sokszor nevetségesnek tűnnek, ráadásul a problémák megoldására semmiféle racionális elképzeléssel sem rendelkeznek. A baloldali és liberális értelmiségi csoportok, az EU vezetői, a pápa, a fundamentalista liberálisok és az emberi jogok felkent védelmezői csak saját lelkiismereti problémáikat oldják meg a bevándorlók melletti kiállással, miközben egy szavuk sincs arról, hogy mi lesz így hosszabb távon a keresztény gyökerű európai civilizációval, és az itt élő etnikumok, kultúrák stb. sokaságával.

Nagy tévedés azt hinni, hogy a migránsok olyanok, mint a kiszolgáltatott gyerekek, akik az új élet lehetőségéért, és a kapott szeretetért cserébe asszimilálódni akarnak. Ha így lenne, nem léteznének párhuzamos társadalmak, no-go zónák, másod-harmad generációs vallási fanatikusok, terroristák. Legújabb üzenetében Ferenc pápa az emberi méltóságra hivatkozva azt javasolja, hogy a személyi okmányok nélkül érkezőket is szívesen kell látni, és mindenkit be kell fogadni. Szerinte "szélesebb lehetőségeket kell kínálni a migránsoknak és menekülteknek, hogy biztonságosan és törvényesen léphessenek be célországukba, gyorsítani és egyszerűsíteni kell a humanitárius vízumok megadásának, a családok egyesítésének eljárását. Az újonnan érkezőknek megfelelő és emberhez méltó elhelyezést kell felajánlani, biztosítani kell hitük és vallásuk gyakorlásának szabadságát, és segíteni beolvadásukat". A pápa jó szándéka vitathatatlan, de mintha nem akarna szembe nézni az elkerülhetetlen következményekkel: ha Európában többségbe kerülnek a muzulmánok, az automatikusan a keresztény gyökerű, fehér, nyugati civilizáció végét jelenti.

Ráadásul azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a megosztott Európa egy részének ez a fejlemény örömteli és elfogadható. Erről árulkodik az európai baloldali és liberális politikusok univerzalizmusa, individualizmusa, keresztény- és nemzetellenessége. Miközben Európa folyamatos terrorfenyegetettségben él, az EU parlamentjének volt elnöke, az iskolázatlan, karrierista Martin Schulz kijelenti: a migránsok többet érnek Európa számára, mint az arany. Hogyan mondhat egy politikus ekkora ostobaságot? Nem tudja, hogy a bevándorlók nagy része iskolázatlan, és egyetlen európai nyelvet sem beszél? Valószínűleg helyesebb átfogalmazni a kérdést: miért és kiknek az érdekében tesz olyan kijelentést, aminek nyilvánvalóan nincs semmi valóságalapja. A válasz megfogalmazásában segítségünkre lehet az alábbi két idézet: „Európa nem csak keresztény, de zsidó is, muzulmán is, laikus is. Sokszínű, tehát nem lehet azt mondani, hogy bármelyik értékrend egyeduralkodó lenne a kontinensen.” (Népszava, 2012. március 20.) Miért akarja kétségbe vonni bárki, hogy Európában még ma is a keresztény értékrend a meghatározó? Európa nem a zsidók, és nem a muzulmánok világa.

De ez a mondatrész is figyelemre méltó: „az új Németország csak azért létezik, hogy garantálja Izrael és a zsidó nép létezését”. (Say a Big „Thank You” to Martin Schulz, haaretz.com, 2014. február 14.) Jó lenne tudni, hogy a ma élő németek hány százaléka osztja a bukott Schulz rendkívül primitív nézőpontját?

Európai népeinek előbb-utóbb be kell látniuk, hogy politikusaik egy része nem hajlandó a hellén-görög kultúra, a római jog és a keresztény értékrend által meghatározott létforma és kultúra megvédésére, mert ezt nem tartják megőrzendő értéknek. Ez magyarázza Európa múltjának a rendszeres meghamisítását. Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyi európai biztos eszmefuttatása önmagáért beszél: „Még ha igaz is lenne, hogy kontinensünkön létezik egy többségi lakosság, mely – mondjuk úgy – keresztény hagyományú vagy kultúrájú, Európa nem keresztény. Nem hiszek Európa keresztény gyökereiben – vagy, ha úgy gondolják, beszélhetünk gyökerekről, de azt hiszem, Európa egységes és sokszínű… Nincs tökéletes azonosság az Európához csatlakozás és a keresztény hit között… Európának – és ezúttal a közösségi projektről beszélek, nem keresztény, hanem politikai gyökerei vannak… És amúgy nem, az európai zászlón látható 12 csillag nem Szűz Mária koronáját jelképezi. Azok, akik szüntelenül Európa keresztény gyökereinek kizárólagosságára hivatkoznak, gyakran azoknak a politikai áramlatoknak az örökösei, melyek hajdanán egy zsidók nélküli Európát akartak és most egy muzulmánok nélküli Európáról álmodoznak.”

A paranoiára utaló szöveg önmagáért beszél. Az EU kozmopolita vezetői azt sugallják Európa polgárainak, hogy nincs jelentősége annak, hogy elődeik keresztények voltak, mert lehettek volna zsidók vagy muzulmánok is. A történelemhamisító állítások mögött meghúzódó politikai szándék egyértelmű: nemzeti és kulturális identitásában is megpróbálják elbizonytalanítani Európa népeit. Az identitását vesztett lakosság már nem fog ragaszkodni nyelvéhez, kultúrájához, hitéhez, hazájához és szokásaihoz. A liberális Európa teljesen nyitott és befogadó lesz! A most zajló szellemi hidegháborúnak ez a valódi tétje.

Véssük emlékezetünkbe Henri Boulad jezsuita szerzetes figyelmeztetését: „Bár a pápa is befogadott menekülteket, és a plébániáknak is így kell tenniük, ti ne tegyétek! Mert a muzulmán, ha beköltözik valahová, onnan már soha többé nem akar távozni. Sőt, előbb-utóbb a tulajdonos lesz a vendég.”

De ez sajnos nem csak a muzulmánokra igaz. A történelem nem ért véget: Mianmarban buddhisták gyilkolják a muzulmánokat. A jövő sötét, és kifürkészhetetlen. Így megy ez évezredek óta.

Magyar Idők, 2017. október 3.

Reklámok

Gyalázatos nyelvtörvény Ukrajnában

A helyzet megoldásának kulcsa az Egyesült Államok kezében van: politikai, pénzügyi és katonai támogatásuk nélkül a jelenlegi ukrán rendszer életképtelen.

Ami az utóbbi években Ukrajnában történt, kétségtelenné teszi azok igazát, akik az első pillanattól kezdve történelmi tévedésnek tartották az ukrán-magyar alapszerződés 1991. december 6-án történt aláírását. Az ehhez asszisztálók mindmáig képtelenek elismerni a szerződés fölösleges és káros voltát.
Az 1991-ben létrejött Ukrajna még ma is kétségbeesetten keresi múltját, nyelvét, kultúráját és identitását. De ez a rendkívül zavaros történelmi helyzet sem lehet mentség a Kárpátalján élő 150 ezer magyar erőszakos asszimilációjára. Az oktatási törvényben megfogalmazottak szerint minden ukránnak beszélnie kell ukránul, ideértve az oroszokat is. A jelenlegi ukrán politikusok nagy része állandóan az európai értékekre hivatkozik. De európai normák szerint az Ukrajnában élő magyar, orosz, román, lengyel gyerekeknek miért nincs joguk az anyanyelvű oktatáshoz? A törvény szerint a minisztereknek, képviselőknek beszélniük kell ukránul, miközben a kormányban és a parlamentben is sokan vannak, akik csak oroszul beszélnek.
Mindenki tudja, hogy ez pótcselekvés: a parlamentben is jelen lévő ukrán nacionalisták az Euromajdanon többször megfogalmazták, hogy valódi céljuk a szent ukrán föld megtisztítása az oroszoktól, a zsidóktól és a lengyelektől. A művelt Nyugat képviselői sem akkor, sem most nem tiltakoztak Tyahnibok kirohanásai ellen. A lényeg az oroszellenesség volt. Miután a fizikai megsemmisítés nem lehetséges – egyfajta pótcselekvésként -, most ezzel a törvénnyel akarják elérni az orosz nyelv, kultúra és szellemiség felszámolását Ukrajnában. Annak ellenére, hogy az országban minimum 12 millió orosz él, ráadásul még az ukránok jelentős része sem beszél ukránul.

De hogyan jutottunk idáig?

A 2004-es narancsos forradalmat követően Julia Timosenko miniszterelnök és Viktor Juscsenko köztársasági elnök az oroszellenességben vélte megtalálni az ukrán identitás alapját. Ennek megfelelően elkezdődött a kisebbségi jogok felszámolása. A bukásuk után hatalomra került Viktor Janukovics oroszbarát elnök viszont az etnikai kisebbségek nyelvét regionális nyelvként ismerte el, ami mindmáig az egyetlen igazán európai megoldás e kérdéskörben. De 2014-ben az Egyesült Államok, a CIA, Soros valamint több Nyugat-barát nemzetközi szervezet segítségével a kijevi Majdan térről kiinduló zavargássorozat segítségével sikerült megbuktatni a kompromisszum-kész Viktor Janukovicsot. Az őt követő új vezetés a radikális oroszellenesség mellett az EU-hoz és a NATO-hoz történő csatlakozás ígéretével próbálta stabilizálni helyzetét. De mindent megelőzött az ukrán nacionalizmus térnyerése. Az új ukrán parlament összetétele meglehetősen homogén volt: oligarchák, strómanok, szerencselovagok, kijáróemberek, nácik mellett néhány pragmatikus karrierista, és a Majdanon feltűnt fantaszta foglalta el a képviselői székeket.
Köztudott, hogy az első kormány névsorát Victoria Nuland volt amerikai helyettes államtitkár egyeztette Geoffrey Pyatt kijevi nagykövettel. Az ország vezetését ezt követően lényegében egy Washingtonban összeállított, idegenlégiósokat is leigazoló kormány vette át. Voltak köztük olyanok is, akiknek korábban semmi közük nem volt Ukrajnához. Ők soron kívül állampolgárságot kaptak. Aivaras Abromavicius, gazdasági miniszter például Litvániából érkezett. Amerikai, francia és angol szakértők kerültek meghatározó pozíciókba. Érdekes karrier például a 24 éves, ukrán Arszen Avakové, aki 24 éves korábban belügyminiszter-helyettesi pozícióból kénytelen magyarázkodni az interneten fellelhető erotikus fotói miatt. De a legérdekesebb Mihail Szaakasvili egykori grúz elnök életútja, aki ellen volt hazájában elfogatóparancs van érvényben. Őt Petro Porosenko akkor hívta Ukrajnába, amikor megromlott a viszonya a zsidó származású Ihor Kolomojszkij oligarchával, Odessza kormányzójával, aki ráadásul 5 ezer fős magánhadsereget tart fenn. Porosenko egy ügyes húzással leváltotta Kolomojszkijt és Szaakasvilit nevezte ki Odessza kormányzójává. Ám ez az ötlet sem vált be. A volt grúz elnök egyre többet akart, mire Porosenko leváltotta Szaakasvilit, akit nemrégiben még az ukrán állampolgárságától is megfosztott. Ettől függetlenül az oroszellenes grúz Szaakasvili – aki a korrupció elleni harc vezérének szerepét alakítja éppen – most Ukrajnában szeretne elnök lenni. Ráadásul nem teljesen esélytelen, hiszen – többek között – olyan befolyásos támogatói vannak, mint Ihor Kolomojszkij, és a börtönviselt „gázhercegnő” Julia Timosenko, aki egy parlamenti szavazási cirkusz után azt állította, hogy Porosenko elnök egy millió dollárt fizetett támogatóinak. Feljelentést az ügyben senki nem tett.
Ez a kis kitérő talán világosan jelzi az ukrán belpolitikai helyzet kiszámíthatatlanságát. Ukrajna nem Európa.

Így talán érthetővé válik az ukrán kormány vérlázító cinizmusa is: a kisebbségeket ellehetetlenítő új oktatási törvényt egy nappal azután – szeptember 5-én – fogadták el, hogy hatályba lépett az Ukrajna és az EU közötti társulási szerződés. Figyelmen kívül hagyták a magyar kormány álláspontját is: az elmúlt időszakban Szíjjártó Péter külgazdasági-és külügyminiszter minden lehetséges fórumon figyelmeztette ukrán kollégáit a törvénytervezet elfogadhatatlanságára. Az ukrán külügyminiszter, Pavlo Klimkin a törvény elfogadásának napján, szeptember 5-én így fogalmazott: „Nem is értem, honnan jön, hogy mi korlátozni akarnánk a kisebbségi nyelvhasználatot? Olyan törvény van a parlament előtt, amelyik megerősítené a kisebbségek jogait. De azt nem engedhetjük meg, hogy valaki ne beszéljen ukránul. Még Kárpátalján sem.”

A helyzet drámai, ugyanis a végső döntés az ukrán nacionalistákat és az amerikaiakat egyaránt készséggel kiszolgáló, zsidó származású Petro Porosenko elnök kezében van, aki órákkal a szavazás után nyilatkozatban üdvözölte az új törvényt, amelynek következtében Ukrajnában a közép-és felsőfokú oktatás nyelve kizárólag az ukrán lesz. A politikai pályafutását a kijevi amerikai követség besúgójaként kezdő Porosenko szerint ez a törvény "kulcs az oktatás jövőjéhez, s általa kompetens, patrióta, s a világ felé nyitott generációkat nevelhetnek ki az országban." Lilija Hrinevics oktatási miniszter a törvény mielőbbi aláírásának a híve. Vagyim Prisztajko külügyminiszter-helyettes a magyar retorika változásában bízik…
De a legszégyenletesebb a kijevi amerikai nagykövet megnyilvánulása, aki gratulált Ukrajnának „az oktatási reformban való előrelépésért.”
Ez az eset is bizonyítja, hogy a nemzeteknek nincsenek barátai, és minden nemzeti kormánynak kötelessége küzdeni a nemzeti érdekek képviseletéért, és a nemzethez tartozók jogainak biztosításáért. Magyarország kormánya ezúttal egyértelműen és határozottan kiállt a Kárpátalján élő magyarok mellett, és a nemzetközi szerződésekben is rögzített kisebbségi jogok felszámolására tett kísérlet ellen.
Ukrajnát oligarchák irányítják, a pártok és a képviselők a demokrácia látszatát biztosítják a NATO Oroszország elleni játszmájához.
A helyzet megoldásának kulcsa az Egyesült Államok kezében van: politikai, pénzügyi és katonai támogatásuk nélkül a jelenlegi ukrán rendszer életképtelen.

Magyar Idők, 2017. szeptember 23.

13 September, 2017 15:08

Vendégoldal

Zárug Péter

Csurka István 25 éve megírta (II. rész)

25 évvel ezelőtt, amikor is Csurka István megjelentette a Magyar Fórum mellékleteként nagy ívű „dolgozatát” – ahogyan Ő nevezte – az ország, de még a tengeren túli Amerika is a magyar rendszerváltozás népi-nemzeti antiszemitizmusának ékes bizonyítékaként hivatkoztak a Néhány gondolat a rendszerváltozás első két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című csurkai esszére. E vád nem volt új keletű, és persze leghangosabban az SZDSZ bírált vezetői harsogták, a mai Gyurcsány párt Debreceni Józsefével karöltve. Pedig Csurka csak arra a magyar XX. századon átívelő eredet szerinti összetartozás tudatra utalt, amely kezdődött a Tanácsköztársaság zsidó vezérkarától, folytatódott a Galilei Körben, majd újra kommunista volt a II. világháború és a holokauszt rémtetteinek eredményeként, és aztán Aczél György – Született Appel Henrik – és Kádár rendszerében túlélve vindikálni akarta magának a rendszerváltójogot már antikommunistaként, hogy meghatározza a legújabb kori demokráciánk arculatát.

Csurka már 1992-ben rávilágít, ha az MDF nem tudja megszilárdítani a hatalmát, ha újra és újra teret enged az örök túlélőknek, és hagyja, hogy a magyarságot átverje zajos antikommunizmusával az SZDSZ, akkor 1994-ben visszajönnek majd a zsidó reform kommunisták, a zsidó belvárosi liberálisokkal összefogva, és Soros nyitott társadalma felé indul el a magyar élet, nem pedig egy önálló magyar utat kezd járni. És persze így lett.

Hogy Csurka antiszemita volt-e? Vagy csak rávilágított arra a történelmi tényre, hogy igenis a zsidóság esetében van egy olyan erős eredet szerinti összetartozás tudat, amely önálló érdekhálóvá szövődik a politika, gazdaság, kultúra területén, s ezen önérdek gyakran felülírja a nemzeti érdekeket?

25 év után hál’ Istennek szabadon vitázhatunk róla.

De mit is írt minderről Csurka?

„(…)Már ’87-ben, a lakiteleki sátorozás másnapján, szeptember 28-án megjelent a New York Timesban egy kommentár, amelyben nacionalizmussal és antiszemitizmussal vádolták meg a tábort. Csoóri Sándor, az egyik alapító akkor éppen ott kint tartózkodott, és már címére is zuhogtak a vádak. Ő maga is megírta már ezt a történetet. A vád látszólag abból a tényből táplálkozott, hogy néhány demokratikus ellenzékbelit, akik a korábbi monori közös rendezvényen fontos szerepet játszottak, nem hívtunk meg a sátorba. Valójában a baj az volt, hogy saját szervezetet mertünk alapítani. Ezzel szertefoszlott az az elképzelés, amit a Beszélőben és a pártközpont bizonyos irodáiban oly sokáig dédelgettek, hogy tudniillik lesz majd egy közös nagy »ellenzéki« szervezet, amelybe mi – a népieknek mondott írók és egyéb szegénylegények – szállítjuk a tömegeket, az ország reánk figyelő középrétegeit, értelmiségét, és ők pedig betöltik a vezető posztokat, megtartják a »profi« politizálás privilégiumát. és ezzel teljes mértékben megnyugtatják azokat a barátaikat, rokonaikat, akik beleépültek a kommunista rendszerbe, és most kétségek közt hányódtak. (…)

Az antiszemitizmus vádja az első perctől kezdve árnyékként követi a Fórumot. Ez ellen a vád ellen a kormány is folyamatosan védekezni kényszerül.

Azt, hogy az MDF-ben antiszemiták vannak, nem a demokratikus ellenzék találta ki, hanem csak örökölte az Aczél-féle agitpropon működő éceszgéberektől.

Elég a történetet ’45-től újra levezetni. Akkor a német megszállás után iszonyatosan megtizedelt, Magyarországra visszatérő, vagy a bujkálásból előmerészkedő magyar zsidóknak egy jelentős része a kommunista pártban látta az egyetlen biztosítékát annak, hogy nem térhet vissza még egyszer a ’44-eshez hasonló állapot, és újra lehet kezdeni az életet. Ennek nemcsak az volt az oka, hogy a hatalmat a kezébe kaparintó moszkovita négyes fogat minden tagja zsidó volt, hanem még inkább az, hogy az itthoni baloldal, a kommunista maradvány is az egykori liberális zsidóság anyagi támogatását élvezte. Összenőtt vele, egyáltalán nem volt ritka a nagypolgári családokban a kommunista ifjú, aki apanázsa egy részét pártcélokra költötte.

A berendezkedő és hamarosan fenevaddá váló Rákosi-rendszer természetesen a zsidó magántulajdont is elrabolta, és a kitelepítésből sem hagyott ki valakit, akinek a villájára szemet vetett egy ávós, pusztán azért, mert zsidó származású volt. Sztálin mintájára Rákosiék akár zsidó orvospert is rendeztek volna, mégis a végösszeg az volt: vészkorszakra nincs kilátás, veszély nincs, a Rákosi-rendszert el kell fogadni.

’56 után új helyzet állt elő. Tito és Hruscsov úgy döntöttek, hogy a Rákosi-korszak után, a forradalomra következő rezsim élvonalában láthatóan zsidó ne legyen. Így talán könnyebb lesz konszolidálni a lázadó szellemű magyarokat… Különben is a begyükben volt a Nagy Imre körül csoportosult reformerek zsidósága. Rontották az összképet, és veszélyeztették a megtorlást. Ma a 301-es parcellában pihennek ezek a magyar mártírok. Angyal István és társai, akik hősként haltak meg, a nemzet többi mártírjához méltó módon, és akiknek az önfeláldozása sajnos nem volt elég a megbékéléshez.

Hruscsov és Tito alapító szempontján kívül volt azonban egy másik intés is, amit Kádárnak figyelembe kellett vennie. Amikor Eisenhower akkori amerikai elnök az előtt a nehéz döntés előtt állt, hogy a számára sokkal súlyosabb szuezi válság ellenére, valamint a potsdami szerződést áthágva beavatkozzék-e a szovjet érdekszféra »belügyébe«, a magyar forradalomba, a magyar forradalom vérbe fojtására szabad kezet adó döntést megkönnyítették a New York-i Zsidó Világkongresszus előtte megjelenő vezetői, akik felhívták a figyelmét arra, hogy Budapesten zsidókat ölnek a magyarok.

Kétségtelen, hogy Budapesten nagy veszélyben volt néhány tucat főávós verőlegény, Péter Gábor és Farkas Mihály néhány különösen gonosz hóhérsegédje és veszélyben volt az a biztonságérzet, amit a Rákosi-rendszer nyújtott. Pogromnak, antiszemitizmusnak azonban nyoma sem volt.

Kádárnak tehát ennek a másik, nem kisebb mértékben súlyos elvárásnak is meg kellett felelnie, és meg is felelt. Nyilván Moszkvából is figyelmeztették, hogy ehhez is tartsa magát. Az ÁVO fő vérvonalai érintetlenül maradtak, a kultúra és a nyilvánosság Szirmai és Aczél kezébe került. Felül mindenki népinek, munkásnak és parasztnak mutatkozott, új életrajzok születtek, a forradalom zsidó mártírjait a többivel együtt kirekesztés nélkül kellett elfelejteni, és mindenről együtt kellett hallgatni és hallgatni.

Végül is a magyar zsidóság otthonosságérzete a Kádár-rendszerben nagyobb lett, mint valaha. Ehhez az is hozzájárult, hogy a nemzet nem zsidó többségének túlnyomó része egyszerűen el is felejtette, vagy a fiatalabb nemzedékek esetében meg sem ismerte a zsidókérdést. Magyarországról ’56 után elenyészően kevés ember vándorolt ki Izraelbe, miközben Románia kiárusította zsidó polgárait, tetemes kárt okozva ezzel az erdélyi és összromániai kultúrának, civilizációnak. Budapest és Bécs volt ebben az önmagát túlélt, beteges korszakban az a két világváros, ahol a zsidóságnak szava volt, nyílt vagy rejtett befolyása, ahol meghatározó elem lehetett.

Ezt a hegemón helyzetet látták veszélybe kerülni a Magyar Demokrata Fórum megalakulásával mind az MSZMP aczélos liberálisai, mind pedig a velük szoros információs kapcsolatban álló demokratikus ellenzékbeliek. (…)

Az, hogy már Lakitelek másnapján megjelenhetett New Yorkban az MDF antiszemitizmusát taglaló írás – valójában egy fenyegető figyelmeztetés-, az nem tudható be pusztán a demokratikus ellenzék jó kapcsolatainak, gyorsaságának. Ehhez együttműködésre volt szükség az akkori. Már leírt banki összeköttetések, a konzulátussal és a sokkal korábban kiépített titkos vonalakkal. (…)

Mindehhez, az SZDSZ kemény magja, akármennyire bolsevista központosító vasfegyelemmel dolgoztak is ezek az emberek, önmagában édeskevés lett volna, nem is szólva a Fidesz egyöltözőnyi ifjúsági csapatáról, ehhez az egész állampárti apparátus adatszolgáltató tevékenysége és besegítése, a bankrendszer hathatós nemzetközi támogatása kellett. Az amerikai támogatók, élükön az alapítványi formát öltő, korábban behívott Sorossal, nem sajnálták a pénzt a nagy cél érdekében. A megindult választási kampányban az SZDSZ-Fidesznek nagyságrendekkel nagyobb összegek álltak rendelkezésére. A sajtó őket futtatta, az MDF-et pedig akadályozta.(…)

Az Aczél nevével fémjelzett hálózat az újkori magyar történelem legravaszabbul és legalaposabban összeszerkesztett politikai, gazdasági és pénzügyi televénye. Nemzetközi kapcsolatai minden égtájra kiterjedtek, belföldön pedig semmi sem történhetett nélküle. Emberei révén nemcsak rálátása volt a titkosszolgálatokra és a belső elhárításra, hanem a közvetlen irányítása alá tartozott még olyankor is, amikor látszólag háttérbe volt szorítva pártjában. Úgy ragadt rá Kádárra, mint a pióca, és ezzel a legfontosabb döntéseket tudta befolyásolni. A módszere az volt, hogy előbb kíméletlenül lehetetlenné tette az értelmiségit, akár tudóst, akár művészt, majd amikor vagy megtört, vagy a gyötrésnek már nem volt politikai haszna, ő nyúlt a hóna alá és a párt balszárnyával szemben ő segítette hozzá az alkotómunka lehetőségéhez. A háttérben ő rakatta fel a bilincseket, ő irányította a tiltásokat, ő adta a kitüntetéseket. A gépezet ma is működik, a lekötelezettek serege végtelen.

(Egyszer majd, egy nyugalmasabb időben talán valaki megírja, hogyan mozog a magyar társadalom testében az az ejtőernyős csapat, amelyik szükség szerint hol Galilei Kör, hol polgári liberális gondolkodók folyóirata, majd Kun Béla és Szamuely Tibor gyilkos terrorlegényeivé lépnek elő, majd moszkvai emigráció lesz belőlük, akik Bécsben és Berlinben székelnek, majd itthon pártolják halálra József Attilát, az a csapat mindig változó alakban, mindig elítéli az előzőt, miközben folytatja, s ezzel ott van minden nagy társadalmi változásban. De hát ez most nem ide tartozik.)

(…)Magyarság, igazságosság, népiesség: ehhez, erre kell politikát és gazdasági politikát csinálnunk. Eddig fordítva történt.

Demokrata, 2017. augusztus 30.

1 September, 2017 14:48

Tóth Gy. László

Az utolsó remény: baljós Momentum

Közéletünkben alaposan leértékelődött a tények súlya, a valóban megtörtént események tárgyszerű leírása és dokumentálása. Az alábbiakban minden találgatás és belemagyarázás helyett megkíséreljük felvázolni a közelmúltban megalakult politikai mozgalom valódi arculatát, ezért a különböző nevetséges elvárások ismertetése helyett nézzük végig az alapítók névsorát, vessünk egy pillantást szociokulturális hátterükre, és vegyük komolyan a párt képviselői által megfogalmazott verbális üzeneteket.

A Momentum Mozgalom (MoMo) 2017. március 4-én, a legnagyobb titokban, zárt ajtók mögött alakult párttá. Fekete-Győr András elnök mellé Orosz Anna, Kádár Barnabás, Pottyondi Edina és Soproni Tamás került alelnöki pozícióba. Közülük ketten (Potyondi Edina és Kádár Barnabás) már lemondtak, helyükre új politikusok érkeztek. Egyikük Cseh Katalin orvos már a Momentum előtt is aktívan politizált az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért szervezetben, ahol az Orbán-kormány elleni tüntetések szervezése volt a feladata. 2014 decemberében egy kormányellenes tüntetésen emigráns orvosként mutatkozott be, és arról beszélt, hogy egy következmények nélküli országba nem lehet hazatérni. Tagja volt a Liberális Fiatalok Egyesületének és a Soros által támogatott Együttnek. Feltűnt a Budapest Pride-on is, mert szeretne egy elfogadóbb társadalomban élni. Hasonlóan színes előélettel rendelkezik Soproni Tamás is, aki 2014-ben tagja volt „egy helyi szintű összefogásnak.” Az Együtt színeiben indult ugyan, de a támogató szövetségesek között ott volt a PM és a DK is. Ez utóbbi különösen érdekes, mert Soproni nemrégiben kijelentette: „Nem állunk be az Új Pólusba és nem gyurcsányozzuk össze magunkat.” Ez az ő esetében már megtörtént. Említésre méltó mozzanat, hogy az olimpiai ellenes népszavazás győzelmét eredetileg a CEU-n szándékoztak megünnepelni, de az utolsó pillanatokban a CEU vezetése átlátta a helyzet visszásságát, ezért Fekete-Győr és társai másutt ünnepeltek. Támogatóik között tudhatják Hajós András médiajelenség mellett Závada Pált, Réz Andrást, Jeszenszky Gézát, Bod Péter Ákost, Chikán Attilát, Jakab Andrást, Tölgyessy Pétert, Sólyom Lászlót, Csaba Lászlót és Mellár Tamást. A felsorolt szakemberek változatos politikai pályát futottak be, többnyire csak sodródtak az eseményekkel, és mindig tartózkodtak a határozott, egyértelmű véleménynyilvánítástól.

A párt egyik anyagi támogatója Bojár Gábor, a Graphisoft nevű cég alapítója. Politikai érzékéről és felfogásáról sokat elárul, hogy korábban Bokros Lajost és Juhász Pétert támogatta. Raskó György, az Antall-kormány egykori államtitkára, közismert agrárvállalkozó, aki a támogatásért cserébe elvárásokat fogalmazott meg. „A leglényegesebb, hogy legyen a XXI. század kihívásaihoz igazodó, határozott nemzeti-patrióta párt.” Hogy a nagylelkű agrárvállalkozó itt mire gondolt, azt nem tudhatjuk, ugyanis a patrióta szó elsődleges jelentése: hazafi. További elvárás a „nyugat-atlanti elkötelezettség és politizálási stílus.” Nyilván ennek jegyében támogatta már a NOlimpia kampányt is. A tényszerűség kedvéért említsük meg, hogy a pártban dolgozó Raskó László, a filantróp nagyvállalkozó fia. A lehetséges támogatók között bukkant fel Haris Éva, az MSZP választmányának egykori elnökhelyettese, aki elismerően nyilatkozott a MoMo-ról: „azonnal láttam, hogy azok közül az ifjúsági csoportok közül, amelyeknek figyelem és néha segítem a tevékenységét, mennyivel elszántabbak, mennyivel kiforrottabbak, mint mások.”

Minden párt esetében rendkívül lényeges az alapítók társadalmi beágyazottsága, szociokulturális háttere, politikai előélete. A tények ismeretében a Momentum esetében ez különösen fontos, mert a pártot megszervezők felmenői korábban az SZDSZ és az MSZP holdudvarához tartoztak. Radnóti András, az SZDSZ-es szellemiségű Radnóti Sándor filozófus fia. Mécs János apja Mécs Imre az SZDSZ, majd az MSZP országgyűlési képviselője volt. Tabajdi Péter, aki korábban az MSZP informatikusa volt, Tabajdi Csaba szocialista politikus gyermeke. Donáth Anna Júlia a volt SZDSZ-es Donáth László evangélikus lelkész lánya. Az alapítók között találjuk Daniel Roichman izraeli állampolgárt, és Albecz Zsuzsannát, az Izraeli Kulturális Intézet és a Szochnut-ZSOIK Alapítvány munkatársát. Hajnal Miklós a Közép-Európai Egyetemen volt kutatósegéd. A Momentum jelenlegi pénzügyi igazgatója Szauer Tamás, annak a Szauer Péternek a fia, aki a HVG tulajdonos-vezérigazgatója.

A rendelkezésünkre álló adatok alapján nem könnyű a Momentum politikai karakterének felvázolása. Koherens ideológiát vagy értékrendszert nem képviselnek, ezért spontán mozgósító erejük is csekély. Önmeghatározásuk szerint „elvek és értékek mentén” politizálnak, és nem ideológiai alapon. Leginkább valami centrista képződménynek néznek ki, de több kérdésben szélsőséges, liberális álláspontot foglalnak el. Átfogó programot október 15-ére ígértek, de a szakpolitikai elképzelések csak árnyalhatják az eddigi képet. Miután eldöntötték, hogy a 106 egyéni körzetben önálló jelölteket indítanak és a listán sem közösködnek senkivel, valószínűleg nem 2018-ban várják az áttörést, hanem 2022-ben. Nyilván felmérték, hogy a bal-jobb és a liberális- konzervatív felosztás meghaladása valamint a rendszerváltozás befejezése nem lehetséges jelentős szavazói bázis megszerzése nélkül. Eddigi nyilatkozataik a politikai fantázia teljes hiányára utalnak. Fekete-Győr András szerint: „Úgy látjuk a globalizációhoz alkalmazkodni kell, és ha lehet, meglovagolni.” Különösen riasztó, hogy a kezdő politikus példaképe az állandóan üvöltöző Guy Verhofstadt. aki az EU egyik vezető liberális politikusa.

Egyértelművé tette, hogy a melegházasság fontosabb számára, mint a határok védelme. A Neue Zürcher Zeitung nevű lapnak nyilatkozva kijelentette: „Én hazafinak tartom magam. Orbán Viktor ugyanakkor hazafiatlan, mert fél a bevándorlóktól. Gyenge a kultúránk, ha azt néhány száz menekülttől féltjük.” A Momentumon kívül minden párt a múlt maradványa, de a politika „szexi.” Fekete-Győr szerint a „Momentumot patrióta érzület viszi előre, szociális érzékenység, nyitottság és európaiság jellemzi.” (168 Óra, 2017. augusztus 24.) Elképzelése szerint hit-és erkölcstanoktatás helyett informatikai, állampolgári, közgazdasági vagy uniós ismereteket kellene oktatni. Rendszeresen hivatkozik a külföldi tapasztalatok felhasználásának fontosságára. Szinte betegesen fél a nem létező orosz befolyástól, de egyetlen szóval sem tiltakozott még az Egyesült Államok kiszámíthatatlan és agresszív külpolitikája miatt.

A momentumosok hamarosan igazi konzultációba kezdenek a magyar néppel, majd a Nyugatról hazahozott tudásukkal olyan programot írnak, ami beindítja Magyarországot. Ennek egyik első megnyilvánulását láthattuk, amikor Fekete-Győr és bajtársai benyomultak az origo.hu internetes portál szerkesztőségébe, és számon kérték a róluk író újságírót, aki előzőleg tényeket közölt arról, hogy a Momentumosok még a HÖK aktivistáiként mennyi pénzt vettek föl. Az állítás valóságtartalmát a nem túlságosan okos Orosz Anna az ATV egyik műsorában lényegében beismerte. Az érintettek egyike sem tett bírósági feljelentést. Az Origo szerkesztőségébe tett látogatásból a szélsőségesen balliberális 168 Óra egyik szerzője az alábbi következtetést vonta le: „Túlléptek a gyengécske hazaszeretet-definíciókon, túl a szónoki közhelyeiken, és az olimpiai népszavazás után újra megmutatták, hogy igenis komolyan gondolják a dolgot, s nem hagyják, hogy szórakozzanak velük mindenféle senkiháziak. Megmutatták, hogy korai lenne leírni őket.” (2017. május 25.) Ez a baloldali aktivizmus egészen Kun Béláig nyúlik vissza. De a jelszavak változtak: szolidaritás, teljesítményelv, egészséges nemzettudat. Hogy ezen pontosan mit értsünk, az még kifejtésre vár.

A Momentum Mozgalom egy protestpárt, ennek megfelelően első akciója az olimpia megrendezésének ellehetetlenítése volt. A világhoz való hozzáállásuk a tagadásra épül. Alapítóik egy jól beazonosítható budapesti baloldali és liberális értelmiségi szubkultúrát képviselnek, de a ’Tudjuk, merjük, tesszük’ szlogen használatától még tartózkodnak. Generációs jellegük vitathatatlan: szeretnének túllépni rajta, de egyelőre ennek semmi nyoma. A párt ideológiai-politikai körvonalai rendkívül bizonytalanok, szándékaik azonban leírhatóak. Valószínűleg ennek ellensúlyozása érdekében hozták létre a Cselekvés Köreit, melynek elsődleges feladata lesz az ország építése. Ideológiai viták folytatása helyett lokális ügyeket kívánnak menedzselni.

Itt tartunk most.

Magyar Idők, 2017. szeptember 1.

Újra szól az Auróra

A Marom Klub Kft. üzemeltetésében lévő józsefvárosi Auróra nevű alternatív szórakozóhelyet – a környékben lakók panaszai miatt – 2017 júniusában záratta be az önkormányzat. Az eset nem rendkívüli, és nem egyedi: ha egy kocsma, kávézó, klub, étterem stb. üzemszerű működése nem biztosítható a környéken lakók nyugalmának megzavarása nélkül, előbb-utóbb minden ilyen hely ajtajára lakat kerül. De az Auróra bezárása ellen az Egyesült Államok nagykövetsége is tiltakozott, és konzultációt kezdeményezett az önkormányzattal. De miért fontos egy amerikai helytartónak a drogfogyasztásról elhíresült Auróra?

Íme, a válasz:

A MAROM Klub Egyesület egyetemisták kezdeményezésére alakult 2002-ben a zsidó kultúra újraértelmezése és újjáépítése céljából. A MAROM legfőbb célja, hogy a zsidó művészetet, történelmet és a vallási hagyományokat összekösse és a kortárs kultúra kontextusában értelmezze. Az elmúlt 14 év alatt a MAROM az élményalapú zsidó informális oktatás területén számos egyedi és előremutató projektet valósított meg. Több ezer olyan zsidó fiatalt szólított meg és vont be programjaiba, akik közül a legtöbben azelőtt egyáltalán nem kapcsolódtak a zsidó közösséghez. A MAROM Klub Egyesület programjai nyitottak minden érdeklődő számára – származástól és öndefiníciótól függetlenül. A MAROM önkéntesekkel dolgozik (kb. 50 fő), akik olyan programokat valósítanak meg, amelyek több ezer fiatal számára teszik elérhetővé az “új zsidó kultúrát” Magyarországon és nemzetközi viszonylatban.

Mi a MAROM?

Az egyesület tagja a MAROM Olami világszervezetnek (http://marom.masortiolami.org/), amely a maszorti vallási irányzat ifjúsági és kulturális tagozata. A MAROM név betűszó, amely a héber “Merkaz Ruchani V’Masorti” szavak rövidítése, azaz “Spirituális és Hagyományőrző Központ”. A maszorti irányzat az egész világon elterjedt zsidó vallási mozgalom, ami szerint a társadalomtörténeti változások miatt a hagyományok modernizálása szükséges. A maszorti mozgalom így többek között kiáll a férfiak és nők egyenjogúságáért és a homoszexualitás elfogadásáért a zsidó társadalmon belül.

A MAROM Egyesület fő tevékenysége

Az elmúlt 14 év alatt a MAROM több száz kisebb-nagyobb eseményt szervezett, projektet indított el és részt vett más szervezetek programjaiban. A MAROM 2012-2016 között a Sirály foglalt ház falai között szervezett programokat, 2014 őszétől pedig az Auróra Kulturális Központban lelte meg új otthonát. A MAROM 2006 óta szervezi meg nyári Bánkitó fesztivált, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Szintén 2006-ban indult a MAROM Negyed6negyed7 fesztiválja Hanuka és Pészach ideje alatt, amely 2014-től Negyed7Negyed8 néven fut tovább, bevonva a MAROM új közösségi terének környezetét, a nyolcadik kerületet, és ezzel együtt még több szociális projektet is. A projekt célja, hogy a zsidó kultúrát a helytörténeten keresztül mutassa meg és értelmezze újra.

Az Auróra hamarosan újra nyit. Nélkülözhetetlen tevékenységet folytat.

Pillanatkép a liberális Amerikából

Nemrégiben Magyarországon járt Sharon Kleinbaum rabbi, a New York-i meleg zsidó közösség vezetője, aki a Pride LMBTQ-barát zsidó istentiszteletén is részt vett. A leszbikus rabbival a Magyar Narancs (2017. július 13.) készített interjút. Az alábbiak szó szerinti idézetek:

„Létrehoztuk New York első és egyetlen olyan helyét, ahol az emberek egyszerre lehettek nyíltan melegek és mélyen zsidók. (…)

A közösségünknek sok transz-és interszexuális tagja van, olyanok, akik nehezen kategorizálják magukat férfiként vagy nőként. Egy nyilvános mosdóban az embernek identifikálnia kell magát.”

Magyar Narancs: Isten is nemsemleges?

„Inkább úgy mondanám, mindkettő lehet, sőt, nemsemleges is, nem egy változatlan fogalomról van szó. Istenképünk lehet néha férfi, néha nő, hiszen mindenképp felette áll mindannyiunknak.”

Egy amerikai család

Ismét Magyarországon járt Desmond Child zeneszerző és melegjogi aktivista. Ő írta a Miami Egyetem himnuszát, amit később a magyar kormány balekjainak adott el ’56-os emlékdalként. De mindez csak azt követően derült ki, hogy elkészült a Magyarország halld szavunk (halszagú?) című – nehezen értelmezhető – szupergiccs. A 2016-ban történtekről a Heti Válasz 2017. július 20-án megjelent számában olvashattunk zavaros mondatokat. És nem csak ebben a tárgykörben.

Az interjú során kérdésre válaszolva Child elmondta: „Ha a férjemmel és a gyerekekkel itt megjelenünk, azzal sokat teszünk. Egy meleg házaspár, amely két szép gyereket nevel.” Ezt Magyarországon mindenkinek tudnia kell. Fennkölten azt is mondhatnánk: ó, mily szép, mennyire megható! Ha már az Egyesült Államokban nagyvonalúan eltekintenek a gyermekek normális szocializációhoz való jogától, Magyarországon talán még megpróbálhatjuk racionálisan tisztázni a dolgokat.

Itt van tehát Desmond Child, aki a felesége a képen látható férfinak. Az elmondottak szerint nekik szült ikreket az Angela nevű hölgy: ő volt a béranya, akinek a megtermékenyítésében valószínűleg Child hímnemű férje játszotta el valamilyen formában a természet által rá kiosztott szerepet, következésképpen ő a gyerekek biológiai apja. De akkor kicsoda Desmond Child? Mi köze neki a gyerekekhez? Mai tudásunk szerint ebben a felállásban a zeneszerző maximum a gyerekek nevelőanyja lehet, aki egyúttal a biológiai apa szerelmének a tárgya. De miért kell ezt reklámozni? Miért gondolják a különböző devianciák képviselői, hogy őket csak csodálni és elismerni lehet?

És hogy miért fontos a homoszexuálisok házassága? Íme, Child válasza: „A gyerekek miatt fontos. Egy sor védelem illeti meg a házasokat, ha gyerekük van, különösen. Ráadásul mivel azt látják, hogy más gyerekeknek is házasok a szülei, jobban érzik magukat, ha az övék is.”

Itt az a nyilvánvaló tény sikkad el, hogy ez a két szegény gyerek mindenütt azt látja, hogy a többi gyereknek egy nő az anyja és egy férfi az apja. Nem könnyű helyzet. De Desmond Child és férje számára ez nyilvánvalóan nem létező probléma. A gyerekekkel meg majd megbeszélik…

A magyar-zsidó együttélés Breuer Péter és Kende Péter álláspontjának tükrében

Breuer Péter egy szuperaktív, izraeli-magyar állampolgárságú zsidó újságíró, aki évek óta a Kossuth Rádió zsidó vallási műsorának vezetője. Az elmúlt évtizedben nem volt zsidó rendezvény Budapesten Breuer aktív jelenléte nélkül.

Cége, a Breuer Press Production Kft. most kapott húsz millió forintot a Miniszterelnökségtől a zsidó vallási szokások megismertetésére. Az első Orbán-kormány idején Schmidt Mária igyekezett helyzetbe hozni Breuert, aki már akkor is feltűnt, állandó nyomulásával, gátlástalan nagyravágyásával. Erőfeszítéseit siker koronázta, nemrégiben az adófizetők pénzén megkezdte a működését egy zsidó televízió is, ahol még a riportalanyok testbeszédét is megfigyelik, nehogy valaki valami rejtett rasszista vagy antiszemita üzenetet továbbítson.

A verbális közléseket maga Breuer ellenőrzi, tehát ott nem lehet hiba. Jó példa erre a következő beszélgetésrészlet. A volt népszabadságos, jelenleg ATV-s médiazsoldos Csuhaj Ildikó érdekességként megemlítette, hogy amikor a búcsúzó amerikai nagykövet Szijjártó Péterrel beszélgetett, a keresztnevükön szólították egymást. Breuer azonnal közbeszólt: „az utónevükön! Elnézést, hogy kijavítom, de [ez] ma [a] komilfó.” (Az idegen szavak szótára szerint a komilfó 1. illendőt, helyest jelent, illetve 2. jól neveltet, kifogástalant. ) A furcsa közbevetésre a szolgalelkű Csuhaj azonnal bocsánatot kért. A beszélgetésen részt vett ifjú Lomniczi Zoltán is, de ő sem utasította rendre Breuert.

Elgondolkodtató, hogy egy magyar állam által finanszírozott televízióban megtiltják a magyar szavak egy részének használatát. A további félreértések elkerülése érdekében ajánlatos lenne, ha Breuer Péter és társai nyilvánosságra hoznák a betiltandó (nem komilfó!) magyar szavak jegyzékét.

Kende Péter ügyvéd, az ATV egyik vitaműsorában Majtényi Lászlóval kapcsolatban – aki egyébként a balliberálisok államfőjelöltje volt – az alábbi kérdést tette fel: „Hányan lehetnek azok, akik hajlandóak arra, hogy egy szemmel láthatóan zsidó származású embert jelöljenek erre a posztra?” Ekkor Rónai Egon műsorvezető közölte Kendével, hogy te most „lezsidóztad Majtényit.”

Magyar György, aki állítólag ugyancsak zsidó származású felszólította kollégáját, hogy vonja vissza az elhangzottakat. Kende erre nem volt hajlandó. Álláspontja szerint miután ő is zsidó, megteheti, hogy nyugodtan beszélhet bárki zsidó származásáról. „Arról beszélek, hogy egy átlag magyar ember (…) ha ránéz a Majtényira, akkor érez valami olyasmit, hogy ez egy zsidó.” Kijelenését, és magát a jelenséget, „egy hihetetlenül izgalmas társadalmi kísérletnek” minősítette. Egy későbbi interjúban egyértelművé tette, hogy Majtényi erősen hordozza zsidóságának külső nyomait, de egy ilyen kijelentés „az égadta világon semmilyen értéktartalmat sem hordoz.” Ez egy tényszerű megállapítás, amivel nincs semmi baj. (Magyar Idők, 2017. január 11.) Nyilvánvalóan sokan gondolják ugyanígy, de a jövőre nézve jó lenne tisztázni, hogy kik tehetik szóvá valaki zsidó származását, kizárólag a külső jegyek alapján?

Egy normális társadalomban és jogállamban egyébként ez természetes lenne, ugyanis antropológiai tény, hogy minden rassznak – az eltérő kulturális felfogás és hitrendszer mellett – megvannak a sajátos külső, csak rájuk jellemző jegyei. Éppen ezért kirekesztő és rasszista Kende álláspontja, mely szerint erről ő is csak azért beszélhet, mert ő maga is zsidó. Ez a vélemény nyilvánvalóan tarthatatlan, ráadásul kettős mércét alkalmaz.

Miért lenne sértő, ha látva a George Soros által támogatott NGO-k (nem kormányzati szervezek) vezetőit, valaki érdekesnek találná, hogy külső jegyek alapján milyen sok közöttük a zsidó származású. A Transparency International képviseletében fellépő Ligeti Miklós és aktivista társai például aligha tagadhatják le zsidó származásukat. Ennek kimondása – egyetértve Kende Péterrel – „semmilyen értéktartalmat sem hordoz.” De ettől még tény.

Kende Péter valószínűleg akarata ellenére tette lehetővé egy bárki által érzékelhető jelenség (tény) beemelését a magyar hétköznapi és tudományos diskurzusba. (Évekkel ezelőtt Gerő András az exkommunista Szekeres Imréről folyó beszélgetésben tette szóvá a posztkommunista-szocialista Szekeres zsidó származását. Friderikusz Sándor felháborodására válaszolva az ugyancsak zsidó származású történész kifejtette: Szekeres szociokulturális háttere miatt tartotta fontosnak e tény rögzítését.)

Senki sem vitatja, hogy ez az egész kérdéskor rendkívül bonyolult, de attól még létezik.

És még mielőtt a posztkommunista-szocialisták és liberálisok valamint a társutas „konzervatívok” nagy gyakorlattal rendelkező értelmiségi gyűlöletkórusa elkezdene stigmatizálni, hadd hívjam fel a figyelmüket az alábbi néhány sorra:

„Nemlétezésre ítélnek, s itt elsősorban zsidó és liberális szerzőkről van szó, akik nem tudnak hova bújni zsidó orrukkal, a zsidó pocakukkal, a zsidó kopaszságukkal vagy a zsidó göndörkéikkel, és akiket módfelett irritál, hogy én itt vagyok a magam radikális véleményével, amely szöges ellentéte a bujkáló kaméleon-mentalitásuknak.” (Kertész Imre: Mentés másként, Feljegyzések 2001-2003, 2001. június 2.)

 

George Soros, a képmutató filantróp

Tóth Gy. László – George Soros, a képmutató filantróp

Magyar Idők, 2017. május 6.

 

Soros nem ma kezdte pénzügyi, politikai és közéleti pályafutását, éppen ezért az elmúlt években nyilvánosságra került tranzakciókban nincs semmi új. Aki akarta, húsz éve tudhatja, hogy ez az ember egy gátlástalan és erkölcstelen pénzügyi spekuláns, egy közönséges szélhámos, aki óriási beágyazottsággal rendelkezik a globalista-atlantista érdekeket szolgáló pénzügyi világban. Állítása szerint két dolgot nem szeret önmagában: az egyik az, hogy zsidó, a másik, hogy kapitalista. Befolyására jellemző, hogy állítólag közös érdekeltségei vannak a Rotschild-bankházzal is. Gyanús ügyletei, törvénytelen akciói és erkölcsileg vállalhatatlan lépései előbb-utóbb mindig lelepleződtek, de ezek jó ideig alig ártottak neki, pedig néhány országban elfogatóparancsot adtak ki ellene. Lehetetlen felsorolni azt a sok szabályszegő és erkölcstelen tranzakciót, amivel a vagyonát felhalmozta. Egy ideig érdekeltsége volt a világ egyik legaljasabb bizniszében, a rendkívül jól fizető taposóakna üzletben is.

George Soros eddigi tevékenysége, művei és a róla, illetve az általa működtettet szervezetekről kiszivárgott dokumentumok alapján kétségbevonhatatlanul és egyértelműen megítélhető. Soros célja a Nyílt Társadalmak létrehozása, ezért világszerte fellép a nemzeti és lokális (helyi) erők ellen. Végső célja a tradicionális értékek relativizálása majd eltüntetése, egy liberális Világ Állam létrehozása, ahol már nem számít az emberek származása, hite és kultúrája. Önvallomása szerint Sorosnak már gyermekkorában messianisztikus elképzelései voltak, s azt hitte magáról, hogy az „Ószövetség Istenéhez” hasonló jellemzői vannak.

Olvasás folytatása

A fehér középosztály lázadása

Tóth Gy. László – A fehér középosztály lázadása

Magyar Idők, 2016. november 29.

Donald Trump megválasztását követőn világvége hangulatba került az uralkodáshoz szokott amerikai politikai, szellemi és kulturális életet meghatározó réteg, ami nem csoda, hiszen a győzelmük lett volna törvényszerű, ugyanis az egész kampány alatt maguk mögött tudhatták a Wall Street, a médiumok, Hollywood, George Soros és a liberális értelmiségi elit szinte egészének támogatását. Nem csoda, hogy a globális erők által is támogatott Hillary Clinton hisztériás rohamot kapott a vereségét követően. Híveinek egy része is személyes traumaként élte meg a vereséget, az érzékenyebb egyetemisták pszichiátriai kezelésre szorultak. Már korábban is nehezen dolgozták fel, hogy az Egyesült Államok alapítói fehér, rabszolgatartó republikánusok voltak, akik tradicionális értékeket képviseltek. Az Amerika-szerte kirobbant, néhány napig tartó Trump ellenes tüntetések világosan jelezték, hogy ez a kiválasztottak demokráciája, ahol az uralkodó elit jogait és normáit nem vonhatja kétségbe senki. Hillary Clinton a választási kampány során világossá tette, hogy a Tumpot támogatók fele szerencsétlen idióta, a másik fele meg homofób, kirekesztő, xenofób, rasszista, szexista, abortusz-és bevándorlás ellenes. Ez a balliberális elit biztos volt saját győzelmében, elvégre ők mindig a jó oldalon álltak. Szerintük Amerika igazi arca az Oscar-díj átadásokon látható: ez a ceremónia nem is létezne, ha nem lennének homoszexuálisok, zsidók és négerek, ahogy azt néhány éve az ünnepség egyik szereplője megfogalmazta. Új korszak kezdődik, ahol láthatóvá válik Amerika szellemi-kulturális sokszínűsége. Az elmúlt két-három évtizedben már szinte kizárólagossá vált a frankfurti iskola és ’68 újbaloldali szellemiségéből táplálkozó szélsőséges liberalizmus, aminek az eredeti liberális eszmerendszerhez már semmi köze nem volt. Éppen ezért elkerülhetetlen a most kezdődő kíméletlen kultúrharc. A demokraták számára komoly kihívás a vereség elismerése és feldolgozása.

Olvasás folytatása